Szórakozás

Varga Viktor levágta magáról a gipszet és inkább öngyógyít

TV2
TV2
Még júliusban érte lovasbaleset.

Varga Viktor július közepén törte el a bokáját, amit aztán műteni is kellett. Az énekes viszont nem viselte jól a gipszet, ezért inkább levágta magáról. A lovasbaleset után két hónapig fekvőgipszben, majd újabb három hónapig járógipszben kellett volna gyógyulnia, de úgy döntött kezébe veszi az egészségét.

Kapcsolódó

Most olajokkal kenegeti a sérült lábát és úszik, valamint jógázik. Öngyógyítását azért szakemberrel is ellenőrizteti és elmondása szerint, jól halad a felépülés.

Megosztom a saját tapasztalataimat, ami velem történt és alátámasztatom az orvossal, hogy jót cselekedtem-e magammal vagy mindent elcsesztem és egyelőre úgy néz ki, hogy jó az irány, amit kitaláltam

– mondta a Tények Plusznak Varga Viktor, aki ősszel már a Nemzeti Vágtán szeretne indulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik