Szórakozás

Sáfrány Emese még csak 3 éve ismeri gyereke apját

RTL Klub
RTL Klub
Sok minden történt velük azóta.

A légtornász júniusban szülte meg kisfiát, de már tervben van a második gyerek és az esküvőszervezés is előtte áll. A sűrű program azonban eddig is jellemző volt a kapcsolatára. Párjával, Hornyák Ádámmal 3 éve találkoztak először, évfordulójukról pedig a közösségi oldalán emlékezett meg.

Kapcsolódó
Sáfrány Emese többször elnézést kért a párjától szülés közben
Amiért olyan dolgokat is látnia kellett, amiket nem biztos, hogy akart.

3 éve ismertük meg egymást pont ezen a napon, a 30. születésnapom előtt egy nappal. Akkor, azon a találkozáson nem gondoltuk volna, hogy ekkora szerelem lesz belőle, és mindketten megtaláljuk egymásban azt, akit egész eddig kerestünk. 3 év után rengeteg élmény, kaland, kihívás van mögöttünk. Az elmúlt 3 évben lettem a menyasszonya, és a közös gyermekünk anyukája.Hálás vagyok minden közös percért. (Ez a fotó még az egyik kedvenc nyaralásunkon készült. Azért szeretem ezt a képet, mert tükrözi, hogy »zsák a foltját« vagyunk egymásnak.)

– írta Sáfrány Emese.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sáfrány Emese (@safrany_emese_) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik