Szórakozás

Ragasztószalaggal rögzítették a székhez a repülőn őrjöngő utast

Videón a botrány pillanatai.

Nem akármilyen botrányt csapott egy utas a Frontier Airlines Philadelphia és Miami között közlekedő járatán.

A július 31-én történt eset úgy kezdődött, hogy a fiatal férfi már a harmadik alkoholos italát kérte ki a gépen, majd inzultálta az egyik légiutas-kísérőt.

Nem sokkal később félmeztelenül jött ki a vécéből, majd két stewardess mellét is fogdosta, a védelmükre érkező férfi kollégájukat pedig ököllel megütötte. Ezek után nem nagyon volt más megoldás: néhány utas segített lefogni az őrjöngőt, majd

a légiutas-kísérők az üléséhez rögzítették őt, méghozzá ragasztószalaggal.

A botrány okozója az utazás további időtartamát már ebben a pózban töltötte. A többi utas kárörömét rendkívül jól érzékelteti az alábbi videó:

A Légiutas-kísérők Szövetsége szerint az eset rendkívül jól illusztrálja, mi mindenen kell keresztülmenniük a repülőgépeken dolgozóknak az utazási korlátozások enyhítése óta: az utóbbi időben rengeteg a gond a dühöngő utasokkal. A szakszervezet azzal sem ért egyet, hogy a celluxos akcióban részt vevő alkalmazottakat felfüggesztették, amíg a vizsgálat tart.

A balhézó utasról közben kiderült, hogy Max Berrynek hívják, a 22 éves norwalki (Ohio) férfi előzetes letartóztatásban van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik