Szórakozás

Szexuális bűnelkövetőt talált 5 éves lánya ágya mellett egy kaliforniai apa

Stanislaus County Sheriff’s Office
Stanislaus County Sheriff’s Office
Horrorisztikus éjszakája volt július 6-án kedden egy négytagú kaliforniai családnak. A szülők arra lettek figyelmesek, hogy egy idegen férfi ólálkodik a házuk körül. Az ismeretlen a nappalijuk ablakán nézett befelé és közben, mintha a nemi szervét fogdosta volna.

A házaspár még jobban megijedt, amikor az ismeretlen megpróbálta kinyitni a házuk ajtaját – írja az abc7 című kaliforniai hírportál.

Felszólították a férfit, hogy távozzon, aki látszólag eleget is tett ennek. Az idegen azonban csak átment a ház másik oldalára, és bemászott az ablakon egy ötéves kislány szobájába. A férfi felkapcsolta a villanyt, ekkor érkezett a szobába futva az apa és a behatolóra vetette magát. Az apa kivitte a házból az ismeretlent, leszorította a földre, a felesége segítségével, szigetelőszalaggal gúzsba kötötte, majd hívta a rendőrséget.

Kiderült, hogy a behatoló, a 39 éves Daniel Diaz neve szerepel a szexuális bűnelkövetők listáján. A férfit 2009-ben ítélték el, mert megtámadott valakit, hogy megerőszakolhassa. Diaz 2018-ban szabadult, de most ismét börtönben van. A bíróság 150 ezer dollárban (kb. 45 millió forintban) állapította meg az óvadékát – írja a Fox News.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik