Szórakozás

Szamurájkarddal üldözte el a betörőt a születésnapját ünneplő tini

WHIO TV
WHIO TV
A szülők dolgoztak, csak a négy gyerekük volt otthon július 7-én, az ohiói Harrisonban. A 11 – 15 éves gyerekek észrevették, hogy egy idegen férfi egy kalapáccsal próbál behatolni a házukba – írja egy helyi hírportál.

A gyerekek pánikba estek, üvölteni kezdtek, majd elbújtak egy szekrényben. Annyi lélekjelenlétük azonban volt, hogy felhívják az apjukat majd a rendőrséget is.

A legidősebb fiú, aki épp aznap ünnepelte a tizenötödik születésnapját, végül összeszedte a bátorságát, elővette a szamurájkardját, amit nemrég, egy nyaraláson vett magának, majd a fegyverrel a behatolóra rontott.

Az ismeretlen férfi fejvesztve menekült, beugrott a kocsijába és elhajtott. A család házában működő kamerarendszer rögzítette a betörő arcát és a kocsija rendszámát is, a rendőrség így hamar azonosította az elkövetőt, akit a háztól néhány kilométerre el is fogtak.

Rodney Smith-t előzetes letartóztatásba helyezték és betöréssel vádolták meg. A férfi a Montgomery megyei börtönben vár a tárgyalására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik