Szórakozás

Ikertestvére hordja ki a ritka betegséggel küzdő amerikai nő gyermekét

Instagram / talk2mesister_podcast
Instagram / talk2mesister_podcast
Amikor Sarah Sharpot 2018-ban egy ritka nőgyógyászati rákkal diagnosztizálták, a nővére végig mellette volt, és olyan ígértet tett a testvérének, amire csak kevesen lennének képesek.

Cathey Stoner azonnal berohant a kórházba, amikor meghallotta, hogy az ikernővérét beszállították a sürgősségire. Sarah Sharpot egy ritka, nőgyógyászati ráktípussal diagnosztizálták, és közölték vele, hogy valószínűleg el kell majd távolítani a méhét. A testvére erre habozás nélkül azt mondta neki, hogy ne aggódjon, ha ez bekövetkezne, majd ő kihordja helyette a gyerekeit – számol be a nem mindennapi történetről a Good Morning America.

Az akkor 30 éves Sarah megdöbbent, amikor az orvosa elmondta, hogy a betegsége az első, és egyetlen terhessége miatt alakult ki. A kislánya, Chelsea akkor egyéves volt és a férjével úgy tervezték, lesznek még gyerekeik. Bár tudta, hogy elsősorban a gyógyulására kell koncentrálnia, Sarah nagyon félt, hogy nem szülhet több gyereket.

Sarah hét kör kemoterápián esett át, amivel úgy tűnt, sikerült is legyőznie a betegséget, nem sokkal a harmincegyedik születésnapja előtt azonban közölték vele, hogy a rák visszatért, ezért nincs más hátra, ki kell operálni a méhét. Sarah lelkileg teljesen összetört, ám Cathey emlékeztette a korábbi ígéretére, és azt mondta, komolyan gondolta.

Három évvel a rákdiagnózisa után Sarah Sharp teljesen meggyógyult, és a férjével újra babát várnak. A mesterséges megtermékenyítéssel létrejött magzatjukat Cathey hordja ki, és szüli meg majd augusztusban. Stoner azt mondja, férje, a hatéves lányuk, és a négyéves fiuk is mindenben támogatja őt. A szülőszobán ott lesz Cathey mellett a nővére és mindkettőjük férje is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik