Szórakozás

Kocsis Dénesnek a pszichológusa segít feldolgozni a tényt, hogy hamarosan apa lesz

RTL Klub
RTL Klub
Feleségével meglepődtek, hogy összejött a baba.

A színészt és párját, Petrát 2019-ben a Nyerő Párosban ismerhette meg a szélesebb nyilvánosság és azóta időnként beszámolnak a magánéletük alakulásáról. Eddig az esküvőjük szervezésével kapcsolatban szerepeltek, de most kiderült, hogy felgyorsultak az események.

A pár ugyanis első gyerekét várja, ami Petra endometriózisa miatt nagy meglepetésként érte őket. Kocsis Dénes még most dolgozta fel teljesen, ezért a pszichológusa segít neki.

A pszichológusom segít felkészülni az apaságra, rengeteget beszélgetünk erről, és ez nagyon hasznos. Nemcsak a környezetet szeretném felkészíteni az érkezésére, hanem a lelkemet is

– mondta a Story magazinnak a színész, aki azt is elárulta, hogy a váratlan helyzet miatt, párjával már össze is házasodtak. A hivatalos részen túl azonban a lagziról sem mondtak le.

Az esküvőnket tavalyra terveztük, de a járvány miatt el kellett halasztani. Amikor azonban megtudtuk, hogy szülők leszünk, szerettünk volna tiszta helyzetet teremteni az érkezéséhez. Úgy döntöttünk, megtartjuk a polgári szertartást, áprilisban össze is házasodtunk Szentendrén. Csak a két tanú volt jelen, a családnak pedig élőben, online közvetítettük az eseményeket. Az igazi esküvő azonban később lesz, már nagyon készülünk rá.

Story

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik