Darren McCollester / Newsmakers via Getty Images (illusztráció)
Szórakozás

Életében először evett csirkét, mert a Mekiben benézték a rendelését

„Kórházba is kerülhettem volna” – panaszkodott a skót vegetáriánus, aki az első falat után elsírta és el is hányta magát.

A 26 éves Charlotte Sunshine-nak azzal akart kedveskedni barátja, Calum Donaghy kedden, hogy rendelt neki egy deluxe vegetáriánus menüt az egyik edinburgh-i McDonald’s-ból. De az egész életében húsmentes életet élő nőnek véletlenül a vega helyett csirkés szendvicset szervíroztak, amit csak azután vett észre, hogy beleharapott. A csomagolásra ugyanis az volt írva, amit rendeltek.

Sunshine az egészet nagyon traumatikusan élte meg, nemcsak sírt és hányt attól az egy falat csirkétől, amit megevett, hanem fizikailag is rosszul lett tőle – írja a történetéről beszámoló Manchester Evening News.

A végzetes hibán joggal akadt ki, egy hanyag gyorséttermi dolgozó miatt szegte meg az életreszóló fogadalmát, hogy nem eszik húst. Ezért nem is elégedett a McDonald’s bocsánatkérésével és azzal sem, hogy visszafizették a rendelése árát.

A lap szerint Twitteren azt írta a Meki elleni kifakadásában, hogy

„alulértékelték”, pedig az ő hitének ugyanolyan fontosnak kellene lennie, mintha vallási meggyőződésről lenne szó.

A hanyagság áldozatául eső vegetáriánus azt is közölte, hogy a barátjának egy kétórás kiruccanásába telt, hogy segíthessen rajta, ugyanis a férfi elvitte a saját glasgow-i házába, ahol a nő még másnap is gyomorbántalmakkal küszködött.

Csütörtökre már jobban lett, de a hibát, aminek áldozatául esett nagyon veszélyesnek tartja. Úgy gondolja, hogy allergiás reakciót is kiválthatott volna a testéből az étel, és akkor nem úszta volna meg ilyen könnyen a telefonon leadott kajarendelést, ami egy életre elvette a kedvét a mekizéstől.

Az Edinburgh-ban élő vegetáriánus azt mondta, akkor omlott össze, amikor leesett neki, hogy csirke van a szendvicsben.

Régebben nagyon élveztem a vega deluxe-ot, amikor nem volt kedvem főzni, de soha többet nem fogok McDonalds-ban enni megint

– írta le a gyorsétteremhez fűződő viszonyát.

A McDonald’s bocsánatot kért a hibáért. A szóvivőjük azt is közölte: tudják, hogy nem elfogadható az, ha egy vegetáriániusnak véletlenül húst tartalmazó ételt készítenek.

A Just Eat nevű alkalmazás – amin keresztül a rendelést leadták – nem kommentálta ez esetet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.