Szórakozás

Elárverezik David Bowie festményét, amit egy szeméttelepen vásároltak 5 dollárért

Anton Petrus / Getty Images (illusztráció)
Anton Petrus / Getty Images (illusztráció)
A vásárlás nagyszerű befektetésnek bizonyult a szerencsés megtaláló számára, hiszen a kép árát egy nap a becsült ár többszörösére pumpálták fel, ami neki több ezerszeres hasznot jelent.

A Cowley Abbott nevű aukciósház online árverés keretében kínálja eladásra a rocklegenda DHead XLVI című, 1995 és 1997 között készített festményét, ami az ontariói South River egyik szeméttelepéről került elő – közölte a CNN.

A leírás alapán a 25×20 centiméteres paraméterekkel rendelkező alkotás 1997-ben keletkezett, és a keretét egy olyan (azóta megszűnt) londoni keretezőcég készítette, amelynek több híresség, köztük maga David Bowie is rendszeres vásárlója volt.

Rob Cowley a kanadai kereskedőház elnöke azt mondta a CNN-nek, hogy a jelenlegi tulajdonos egy szeméttelepen szerezte be a festményt öt kanadai dollárért (nagyjából 1200 forintért) tavaly nyáron a Torontótól három órányi autóútra található South Riverben.

Az akril festmény gazdájáról még annyit árult el ezen kívül, hogy nem műgyűjtő, és azért szúrt neki szemet a kép, mert érdekesnek találta. Egyébként november óta dolgoztak az alkotás hitelesítésén az online aukció előtt, amit az alábbi Insta-posztban jelentettek be ezen a héten:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Cowley Abbott (@cowleyabbott) által megosztott bejegyzés

A hitelesítési folyamatban segítségükre volt Andy Peters is, aki ősrégi Bowie-rajongó, sőt mi több, szakértő is, hiszen 1978 óta gyűjti a zenész autogramjait. Bowie 2016-os halála óta pedig –  amikor rengeteg hamis Bowie-aláírással ellátott tárgy árasztotta el a piacot – hivatalosan is foglalkozik az aláírásai hitelesítésével.

Amint megláttam a képet, azonnal tudtam, hogy mi a helyzet

– válaszolta a CNN-nek emailben, és azt is hozzátette: találkozott már ezzel a képpel egy azóta megszűnt, David Bowie műalkotásait áruló honlapon a 2000-es évek elején. A szakértő már azelőtt biztos volt a kép eredetiségében, hogy a hátoldálán lévő aláírást megnézte volna, de természetesen az is eredetinek bizonyult.

A zavar abban rejlik, hogy Bowie sokszor váltogatta az aláírásait az 55 éves karrierje alatt, de minden egyes autogramban vannak bizonyos nüanszok, amiket a hamisítók nem tudnak lemásolni

– részletezte a kérdést az autogramszakértő.

A DHead-sorozat Bowie különböző családtagokról és barátokról készített portréiból áll, és még pár önarckép is van közöttük, de a zenész soha nem nevezte meg a képek alanyait konkrétan – mondta Cowley. A most aukcióra bocsátott kép alanyának titokzatosságával kapcsolatban pedig így fogalmazott:

Ebben az esetben még a nemet is nehéz felismerni, mert a profilból ábrázolt arcnak egyáltalán nincsenek vonásai a képen. Elég feltűnő portré, de nagyon nehéz pontosan megmondani, ki lehet a képen.

Eredetileg arra számítottak, hogy 9 ezer és 12 ezer kanadai dollár (2,16 millió és 2,88 millió forint) közötti összegért fog elkelni a festmény, de a licitálók már az első nap túllépték a 38 ezer kanadai dollárt (9,12 millió forintot).

Az aukció június 24-én ér véget, de az már most látszik, hogy a kép eladójának valószínűleg ez lesz élete legnagyobb arányú nyereséget hozó befektetése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik