Szórakozás

Eltünteti a tihanyi önkormányzat a falra festett hattyút, mert nem felel meg a kívánt településképnek

Rendelet szabályozza, miként nézhetnek ki a falak Tihanyban, és az ítészek szerint ez már több a soknál.

Visszafesteti fehérre annak a galériának a falát a tihanyi önkormányzat, amire nemrég egy hattyút festett egy street art művész – vette észre a Telex.

Tihany főépítésze a TakerOne nevű készítőnek egyszerűen csak annyit mondott, falfestés ide nem való, ezért visszaállítja a galéria falának színét az eredeti állapotába.

A hattyú készítője minderről egy Facebook-posztban számolt be, melyben azt írja, településképi rendelet szabályozza, hogy az épületek hogy nézhetnek ki, még akkor is, ha teljesen privát területen található a fal, de látszik az utcáról. A galéria tulajdonosainak valóban engedélyt kellett volna kérniük (amit elvileg nem kaptak volna meg), de nem kértek, mert nem számítottak rá, hogy bárminemű probléma lehet a dologból.

Ahogy a hattyú készítője is írja,

egy direkt visszafogott dizájnt készítettem ide, hogy illeszkedjen a környezetébe, témájában a Balatonhoz kapcsolódik, és mindenkinek tetszett, aki ezen rövid idő alatt láthatta.

Ennek ellenére valahol egy papírra le van írva, hogy az a fal márpedig fehér, ezért „Tihany hattyú nélkül marad”.

A Telex utánanézett az ominózus rendeletnek, amelyben kitételként szerepel, hogy „csak egymással harmonikus egységet alkotó, azonos színcsaládba tartozó színek alkalmazhatók egy épületen”, valamint „az épületek homlokzati falfelületének színezésénél a környezethez való illeszkedés érdekében vakolt felületeknél csak a fehér és világos földszínek, természetes építőanyagok esetén azok természetes színei alkalmazhatók”.

Itt pedig a szóban forgó mű:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik