Szórakozás

Annoni Zitán 10 kiló felesleg van, de nem érdekli mások véleménye

Tatár Csilla
Tatár Csilla
Gyerekkorában még azért bántották, mert túl vékony volt.

Annoni Zita tavaly augusztusban hozta világra első gyerekét. Az eltelt kilenc hónap alatt még nem sikerült visszanyernie szülés előtti formáját, de most már eljutott oda, hogy nem akar megfelelni másoknak. Korábban azért bántották, mert túl vékony volt, most pedig a plusz kilók miatt éri kritika. Dolgozik a fogyáson, de csak a saját elégedettsége a cél.

Egész gyerekkoromban azzal csúfoltak, hogy alacsony és vékony vagyok! Az iskolában mindig én álltam a sor elején és ez soha nem is volt kérdés! :) Voltam én elől deszka, hátul léc, ropi, füles és még sorolhatnám… Sőt… Mivel kicsinek apukám vágta a hajam, sokszor fiúnak is néztek! 😜 A sok csúfolódásnak az lett az eredménye, hogy nehezen tudtam elfogadni magam és én is a hibákat vettem észre… Nem hordtam szoknyát és soha nem kötöttem fel a hajam. Mára 40 évesen értem meg arra, hogy nem kellett volna mások véleményével foglalkoznom és csak a saját elvárásaimnak megfelelnem. Jelen pillanatban plusz 10 kiló van még rajtam és dolgozom rajta, hogy leadjam, de csak magam miatt…

– írta posztjában Annoni Zita.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik