Szórakozás

Teljesen kiakadt, mikor megkapta az új útlevelét és azt látta: megszerkesztették rajta a fotóját

Alig felismerhető rajta.

Igazolványkép. Szinte alig találni olyan embert, aki azt mondja valamelyik igazolványában a képére, hogy „ezt nézd, milyen jó lett!” Jóval nagyobb arányban vannak azok, akik még megmutatni sem hajlandóak, annyira borzalmasnak érzik, amit látnak.

Utóbbi csoportba tartozik egy tiktoker, Katie, akit teljesen ledöbbentett a végeredmény, de végül megmutatta, és ezt észrevette a Mirror.

A videóban azt magyarázza, hogy a haja kontyba volt fűzve, mikor elment megcsináltatni az útlevelet. A kézhez kapott igazolványon viszont olyan, mintha nem is ő szerepelne. Hogy miért?

Kontyot viseltem, hogy megkapjam az útlevélképeimet, de azt mondták, túl nagy volt, és le kellett vágniuk.

A kontyot. A képről, nem a fejéről.

@katiefiore898

Thanks Walgreens ##greenscreen ##fail ##passport ##fyp ##bun ##hair

♬ Oh No - Kreepa

Ha minden igaz – és nem tagadjuk, információink egy részét Ali Smith itthon tavaly megjelent, Ősz című könyvéből vesszük – útlevelet a briteknél online vagy a postán keresztül lehet megrendelni. A kép viszont elég macerás egy dolog, mert egy sor részletnek kell megfelelnie. A fotónak nem csak megfelelő méretűnek kell lennie, hanem például abban az arcnak is, ami nem lehet mosolygós vagy nyitott szájú, a hátterében nem lehet semmi, árnyék sem (ahogy az arcon sem), fejünket sem fedheti sem sapka, sem sál, illetve az arcot sem takarhatja semmi. Így például haj, ezért lehetett Katie haja kontyban.

Ami ezek szerint szintén nem volt tökéletes megoldás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik