TV2
Szórakozás

Harminc perc után jöttek rá a Jóban Rosszban új háttérműsorában, hogy rosszul írták ki Sári Évi karakterének nevét

Megnéztük a régi-új JR Sztorik – Különjárat első részét, amiből annyit szűrtünk le, hogy a műsor tökéletes időtöltés arra, ha semmit nem akarunk megtudni a kórházas sorozatról.

Online háttérműsor indult március 31-én a Jóban Rosszban szereplőivel: a színészek – Bugár Anna, Kiss Ernő Zsolt, Nyári Darinka és Suhajda Dániel – Zoomon beszélgetnek olyan vendégekkel, akik valahogy feltűntek már a sorozat környékén. A formátum korábban már futott a Facebookon #nofilterlive címmel és ugyanezzel a négy színésszel.

A műsor célja, hogy kulisszatitkokat, érdekességeket áruljanak el az immár tizenhat éve futó kórházsorozatról, ugyanakkor a kötetlen beszélgetésekben a színészek családi élete is rendszerint szóba kerül

– olvashattuk a szerkesztőségünkhöz kiküldött sajtóanyagban.

Bár a címet átírták, a műsor készítői, arcai megmaradtak, az egyetlen változás az lehet majd, hogy a vendégek sokkal jobban kötődnek a telenovellához. Maguk a színészek szerkesztik a műsort, vágják a videókat, próbálnak technikailag is felnőni az elvárásokhoz, derült ki az adás előtt.

A műsor első vendége Sári Évi színésznő volt, akit epizódszereplőként láthattak a nézők a sorozatban, dr. Virág Nórát alakította.

A háromnegyed órás adásidővel alapjáraton semmi baj nem lenne, elvégre öt színész beszélget Zoomon keresztül, viszont a JR Sztorik – Különjárat mindenről szól, csak a Jóban Rosszbanról, illetve annak kulisszatitkairól nem.

Bár ez még csak az első adás volt, fontos lenne, hogy beszippantsák valahogy az új nézőket, akik eddig nem követték őket, ám erre sem tartalomban, sem koncepcióban nem tettek kísérletet: Suhajda Dániel például az első nyolc percben egyetlen mondat erejéig sem szólal meg. Cserébe Kiss Ernő Zsolt kvázi műsorvezetői szerepben viszi előre az egészet, dirigálja a tempót, kimondva-kimondatlanul is vezéralaknak tűnik, ami fontos egy sokszereplős beszélgetésnél.

A műsor címe eléggé megtévesztő, ugyanis az adásidő 90 százalékában Sári Évi színésznő szakmai életéről hallgathatunk meg sztorikat, például miként viseli a bezártságot, mennyire vágyik vissza a színpadra, hogy került a Splash nevű együttesbe. Kiderült az is, hogy amikor Sári a Sztárban Sztár című műsorban szerepelt, olyan szerződést kellett aláírnia, hogy a következő tíz hétben, míg az adás tart, ő fixen ráér szerda-péntek-vasárnap ritmusban.

A beszélgetésben résztvevők valódi neve alatt ott szerepel a Jóban Rosszban sorozatban látott karakterük neve is, így Sári alá bebiggyesztették a dr. Varga Nórát. Csakhogy őt nem így hívták, és erre a 39. minutumban eszméltek rá.

„Rengeteg hozzászólás érkezett a sorozatbeli karaktereddel kapcsolatban, nagyon szeretik. Nagyon bíznak abban, hogy sokáig maradsz még. Hogy a Nóra, a dr. Varga Nóra még tovább keverhesse a dolgokat Csillagkúton” – vezette fel a bókokat Kiss Ernő Zsolt. Erre Sári Évi megpróbált közbevágni, hogy „ az Virág, doktor Virág”.

Egyébként Virág Nórának hívtak, most látom, hogy Varga van írva.

Bugár Anna próbálta menteni a menthetőt, és elmondta, hogy az ő sorozatbeli karaktereik nem találkoztak Sári karakterével, ezért írtak Vargát, nem tudták, hogy Virágnak hívják.

A JR Sztorik – Különjárat eddig a Sári Évi-rajongóknak szólt, meglátjuk, hogy a második adásban jobban koncentrálnak-e majd a Jóban Rosszbanra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.