Szórakozás

Istenes Bence az idegösszeroppanásáról: Olyan, mintha más ember lennék ma, mint két évvel ezelőtt

A mentális egészségről beszélt az Istenest legújabb adásában.

Megérkezett az Istenest legújabb epizódja, amelyben főként a mentális egészségről beszélgetett Istenes Bence vendégeivel. Felmerült a kérdés, hogy melyikük jár pszichológushoz, mire Fluor Tomi és Járai Máté is igennel felelt. Istenes Bence szerint mindenkinek szüksége lenne egyre, majd elmesélte, hogy egy időben olyan komoly mentális problémákkal küzdött, és kétszer is idegösszeroppanást kapott. Elmondta, hogy korábban annyira megviselte például, ha vásárolnia kellett mennie, hogy két perc után fizikailag elfáradt, de rendszerint egész nap aludt és nem volt kedve például vezetni, amit korábban mindig élvezettel tett.

Ezek lelki dolgok voltak, a lelkemet nyomták olyan sérelmek, amiket nem tudtam feldolgozni. És amikor a pszichológusommal elkezdtünk ennek a mélyére menni, hogy ezek miért vannak, hogy mondjam ki a fájdalmaimat, éljem meg a mélységeket, hogy jöjjek rá, hogy nem nekem kell az ő problémáját, meg ezt, meg azt megoldani. Hogy nem kell mindenkinek megfelelni, mindig a jópofát játszani. Nagyon sok dologra jöttem rá, és az elmúlt két évben olyan szintű fejlődésen mentem keresztül, hogy nekem kicsit olyan, mintha tökre más ember lennék ma, mint aki két évvel ezelőtt voltam

– fejti ki, mire Járai Máté megerősíti a mondandóját, merthogy szerinte mindenki más ember lesz egy idegösszeroppanás után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik