Szórakozás

Száz vadat lőtt ki a svéd mozdonyvezetőnő

Az első vadászat óta függő, nem zavarják a kritikák.

Erica Egonsson azóta vadászatfüggő, amióta először meghúzta a ravaszt egy vadállat láttán. A 35 éves svéd mozdonyvezető 2018-ban kezdett el vadászni, barátjával, Patrick-kel.

Azóta heti 2-3 alkalommal mennek reggel vagy este ki 3 kutyájuk társaságában a közeli erdőkbe kisebb-nagyobb vadaket becserkészni. Egonsson a Mirrornak elmondta: nem kevés kritikát kapott már ismerősöktől és ismeretlenektől, hogy hogyan képes ártatlan állatokat lepuffantani, de neki nyugodt a lelkiismerete: azt mondja, szereti az állatokat, a lehető leghumánusabb módon öli meg őket, és azzal a tudattal, hogy nem hiába pusztulnak el, hiszen étel lesz belőlük, amiket Egonsson készít el a családjának. A vadgazdálkodást tanult nő azt mondja,

csak olyan állatokat öl meg, amiknek hosszú és egészséges életük volt

(hogy ezt félhomályban, távolról hogyan tudja megállapítani, arról nem ejtett szót). A közel három év alatt nagyjából száz állatot lőtt ki; általában vaddisznóra, szarvasra, őzre mennek, de egyszer sikerült már jávorszarvast is kilőnie. Finnországban elejtett egy fókabébit, idén pedig szeretne Svédországban medvére vadászni.

Azt reméli, fia, a most 10 éves Casper is nyomdokaiba lép egyszer.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Erica Egonsson 🇸🇪 (@ericavictoria.e) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik