Szórakozás

És azt tudtad, hogy zsinórban csak két-háromszor tudunk nyelni?

BSIP / Getty Images
BSIP / Getty Images
Mármint nem akkor, amikor eszel vagy iszol.

Természetesen ezt az információt is a Ladbible-től tudjuk, akik pedig egy TikTok-videó után világosultak meg. Jesse Beharell felfedezését eddig félmillió ember lájkolta, pedig csak annyit mondott el,

szárazon nagyjából két-háromszor tudunk nyelni egy más után,

ha nincs mit letolni a torkunkon, akkor a testünk közbelép. Annyira, hogy a felhasználók reakciói alapján (cikkünk írásáig 38 ezer hozzászólás érkezett) volt, aki majdnem Darwin-díjat kapott.

  • „Én négyet tudtam, de aztán majdnem kipurcantam.”
  • „Hetet sikerült és a végén már láttam a nagyim.”
  • Ötször tudtam, de a végén mintha a torkom belseje akart volna megfojtani.

Ahhoz, hogy valamit lenyeljünk, huszonkét izmunknak kell működnie, akik perisztaltikus mozgást végeznek. Ha nincs mit lenyelni (a nyálon kívül), akkor egyszerűen nehezebben indulnak be ezek az izmok – innen a test blokkoló reakciója. Ráadásul amíg nyelünk, addig nem lélegzünk (ami jó akkor, ha nem akarunk ivás vagy evés közben olyat a tüdőbe, amit inkább a gyomrunkba tennénk) és ha ezzel sokáig játszunk, akkor felléphet az említett fulladás.

@jessebeharrell

How Many Times Can You Swallow In A Row? #fyp #4yp #viral #sounds #fact #foryoupage

♬ original sound - 𝒥𝑒𝓈𝓈𝑒 𝐵𝑒𝒽𝒶𝓇𝓇𝑒𝓁𝓁

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik