Szórakozás

Mihalik Enikő terhes, kislánya születik

Pascal Le Segretain / Getty Images
Pascal Le Segretain / Getty Images
Párjával, Korányi Dáviddal jelentették be.

A Nők Lapja legfrissebb címlapján a modell szerepel és kiderül: Mihalik gyereket vár férjétől, Korányi Dávidtól, nemsokára kislányuk születik.

2020 sokunk életében talán az eddigi legbizonytalanabb időszak volt. Az év előrehaladtával számunkra is úgy tűnt, a helyzet egyáltalán nem fog javulni. Az élet azonban mindig akkorra tartogatja legnagyobb meglepetéseit, amikor az ember legkevésbé számít rájuk. Dávidnak és nekem a tavalyi év vége olyan örömöket es izgalmakat hozott amelyekről elképzelni sem tudtuk, hogy létezhetnek. Kislányunk nyári érkezését és azt, hogy friss házasokként, szülőkként életünkben új fejezetet kezdhessünk, már alig várjuk!

írta Instagramon Mihalik Enikő.

A modell tavaly februárban, egy New York-i házibuliban ismerkedett meg párjával, aki hozzá hasonlóan kétlaki életet él. Korányi Dávid ugyanis Budapest főpolgármesterének, Karácsony Gergelynek a városdiplomáciai főtanácsadója, New Yorkban pedig az ENSZ főtitkárságán dolgozik, mint fenntarthatóenergia-politikai tanácsadó.

Mihalik és Korányi a megismerkedésük után azonnal összeköltöztek, hogy együtt töltsék a karantént, majd miután 2020 végén kiderült, hogy gyereket várnak, tartottak egy „technikai” esküvőt is, ahol Karácsony adta össze őket. A babát nem tervezték, de nagyon örülnek neki, igaz, a 33 éves modell még barátkozik azzal, hogy megváltozik a teste.

Nem volt tervezett gyerek, de nem is lepődtünk meg, amikor kiderült, hogy állapotos vagyok. Inkább hihetetlennek tűnt. Amikor megláttam a két kis csíkot a teszten, elképedtem, boldogság töltött el, és nem tudtam abbahagyni a vigyorgást, mégis úrrá lett rajtam a pánik. (…) Nehéz elfogadni, hogy a test, amiért annyit tettem, amiért annyit dolgoztam, most változik. Amikor már nem jön fel az S-es edzőnaci, csak az M-es és tudod, hogy előbb-utóbb lehet belőle L-es is… Dolgoznom kell az elfogadáson, az elengedésen

– mondta a Nők Lapjának Mihalik Enikő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik