Szórakozás

Másfél milliárd forintnyi dollárt hagyott a végrendeletében a kutyájára

Getty Images (Illusztráció)
Getty Images (Illusztráció)
Megérte az ember legjobb barátjának lenni.

Tavaly, 84 éves korában meghalt egy tennessee-i üzletember, Bill Dorris.

A férfi végrendeletében 5 millió dollárt vagyis nagyjából másfél milliárd forintot hagyott a 8 éves border collie-jára, Lulura.

A kutyára már évek óta Martha Burton, Dorris egy barátja vigyázott főként, mert a férfi sokat utazott, és szerette volna, ha mindig ügyel valaki a kedvencére.

Őszintén szólva, nem tudom, mit gondoljak. Ő csak nagyon szerette a kutyát

– mesélte Burton a helyi tévécsatornának, a WTVF-nek.

Az 5 millió dollár ez alapítványra lett bízva, amelynek feladata Luluról gondoskodni, olvasható a végrendeletben, ahogy az is, hogy a kutyának Burtonnél kell maradnia, akinek minden költséget meg kell téríteni. De attól hogy dollármilliomos lett Lulu, még nem jelenti azt, hogy bármit megengedhet magának.

Azért megpróbáljuk

– viccelődött Burton.

Nem Dorris az első, aki a kedvencére hagy egy komolyabb összeget. Csak az utóbbi időből pár példa a FOX News prezentálásából:

  • a szállodatulajdonos és híres adócsaló, Leona Helmsley 12 millió dollárt hagyott a kutyáira 2007-ben;
  • az üzletember Muriel Siebert után 100 ezer dollárt örökölt Szörnylány (Minster Girl), a csivava;
  • a színész Lauren Bacall az előzőekhez képest tök visszafogott volt, „csak” 10 ezer dollárt különített el kutyája gondozására, a halála utáni időkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik