Szórakozás

VV Renátó: A fiúkkal kapcsolatos helyzetekben egyáltalán nem fogom elismerni, hogy hibáztam

RTL
RTL
És arra is megvan a magyarázata, hogy miért beszélt csúnyán.

A ValóVilág 10 legutóbbi kiesője – rekord szavazatkülönbséggel – VV Renátó volt, akivel a korábbi játékosokhoz hasonlóan leforgatták a Jöttem, láttam, buktam műsorát is. Először a kommentelők véleményével szembesítették, ami közben Renátó a saját bevallása szerint háromszor is elsírta magát. Ennek ellenére tagadta, hogy hibázott volna.

Hülyék az emberek. Nagyon érdekes kommentek jöttek. Azt gondolom, hogy a nézők nem látták át jól a helyzetet. Nagyon sokszor hangos voltam és nagyon sokszor csúnyán beszéltem, de nem hinném, hogy ez az agressziónak a jele. A Fruzsinak soha nem mondtam azt, hogy kurva vagy ribanc. Ellenszemben voltak olyan emberek, akik a villatársukat leanyázták. Nagyon sajnálom, hogy így látták a nézők én azt gondolom, hogy 100 százalékosan őszinte voltam, soha nem kevertem a szart. Pontosan azért történt ennyi csúnya beszéd, mert nyomósítani akartam azt, hogy én mit gondolok a másik emberről

– magyarázta Renátó sorozatos kirohanásait.

Kapcsolódó
„Húzzál a gecibe, te balfasz!” – VV Fru és Renátó kapcsolata a bántalmazás szó alatt szerepel a szótárban
Szakértőket kérdeztünk arról, milyen tipikus, könnyen felismerhető jelei vannak annak, hogy a villabéli pár kapcsolata nemcsak mérgező, de bántalmazó is.

Később, amikor már Nádai Anikóval beszélgetett a stúdióban, elismerte, hogy miután visszanézte a felvételeket, rájött, hogy túlzásba esett a párjával, Fruval, de úgy érzi, hogy a lányokkal való vitáit már letisztázta, ahhoz viszont a videók után is tartja magát, hogy a fiúkkal szemben igaza volt.

Ha ki tudnám ragadni ezeket a dolgokat, akkor csak a csajok. Virággal nagyon jól le tudtam kommunikálni, a Fruval is, viszont a többi helyzet, a fiúk részében viszont egyáltalán nem fogom elismerni a hibám

– mondta Renátó, mire Nádai azonnal megkérdezte: „Miért?”

Mert ugyanolyan csúnya dolgokat csináltak, mint én

– próbálta védeni magát Renátó, de Nádai Anikó gyorsan leállította és ellenkezni kezdett.

Nem. Renátó, megmondanám, de nem. A Moh-ban egy fikarcnyi rosszindulat nem volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik