Szórakozás

Zoomon keresztül válik férjétől Mary-Kate Olsen

James Devaney/WireImage
James Devaney/WireImage
Fotók is vannak az ülésről.

Mary Kate-Olsen május elején adta be a válási papírokat, amikor férje, Olivier Sarkozy nem volt hajlandó meghosszabbítani a New York-i lakásuk bérleti díját, ahol addig a színésznő élt. Akkor visszautasították a rendkívüli, gyprstott eljárásban kérvényezett válását, most, januárban azonban megkezdődtek a tárgyalások, Zoom meetingen keresztül. Az első meghallgatás január 13-án zajlott, elvileg mindössze húsz percig. Kiderült, hogy a feleknek a fontos kérdésekben már sikerült megállapodniuk, így nem nyúlik hosszúra a jogi procedúra.Olsen és Sarkozy egyébként öt évig voltak együtt, 2015-ben házasodtak össze.

A Zoom ülésről fotónk is van, az egyiken Olsen mosolya majdnem egyenértékű azzal a fotósorozattal, amiben Nicole Kidman távozik a bíróságról, miután kimondták a válását Tom Cruise-zal.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

@theboyabouttown által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik