Szórakozás

ValóVilág: ha az Instagram-követőkön múlna, Virág nyerné a játékot

RTL Magyarország
RTL Magyarország
A valóságshow tizedik szériájában a közösségi média is fontos szerepet kap, és elég jó irányjelző lehet az, hogy kinek hogyan változik a követőbázisa. Jó hír ez Moh-nak, Bálintnak és Virágnak, kevésbé jó Vivinek, Frunak és Renátónak.

Az, hogy ki meddig jut egy játékban, elég sok dologtól függ:

  • Mennyire konfliktusos életet él bent, kivel van konfliktusa és kik állnak mellé a viták során.
  • Mennyit és milyen minőségben szerepel az összefoglalóban, milyen anyagot vágnak róla a készítők.
  • Ki ellen párbajozik.
  • Követ-e el olyan hibát, ami berögzül a nézőknek és a párbaj során büntetésből az ellenfelére szavaznak.
  • És számít az is, hogy mennyire tudja magát megkedveltetni a nézőkkel.

Utóbbi már csak azért is fontos, mert a 2020-ban kezdődő széria egyértelműen a közösségi médiára épít, az azzal kapcsolatos utalások, viccek és mémek uralják a műsort – így nem igazán kerül nyerő helyzetbe az, aki a nagymamák vagy háziasszonyok szavazataira rendezkedik be. Az RTL Magyarország újítását a játékosok előre nem tudhatták, de azért ha van némi sütnivalójuk, összerakják, hogy a nekik beadott mobillal készített fotókat és vicces videókat nagy valószínűséggel nem csak a saját archívumába gyűjti a csatorna. A játékosok nem tudnak arról, hogy most éppen hány követőjük van Instagramon, arról csak egyszer értesültek pár hete – akkor össze is zavarodtak a szereplők, mert mindenki meglepődött azon, hogy mennyire sokan vagy éppen kevesen követik őket.

Az alábbi ábrán az elmúlt bő egy hónap követőváltozásait mutatjuk: szürkével jelöltük azt az öt embert, aki már kiesett – közülük Gina és Digo tudott szemmel látható, több mint húszezer követőt szerezni. (Úgy néz ki, Digónak megérte a plazákban mászkálni, hogy azt lesse, ki ismeri fel.) A legnagyobb változást egyébként pont Gina érte el, akinek két és félszer annyi követője volt január elején, mint bő egy hónappal korábban. Hasonló arányt produkált még Vivi és Dani is – igaz, előbbi csak kicsivel több mint ötezer követőről indult (míg Dani 13 ezerről), így ott százalékosan könnyebb volt virítani.

Bár a villában folyamatosan Bálintot szekálják amiatt, hogy „Instagram-sztár”, Virágot közel tízezerrel több ember követi, mint az Éjjel-Nappal Budapest egykori szereplőjét. Villabeli párjához, Danihoz hasonlóan kicsivel több mint 19 ezer új ember követte be őt Instagramon az elmúlt bő egy hónapban. Részben érthető, hogy a pár nap alatt kieső Mercédesz, majd az őt követő Digo és Gábor csak pár ezer új követőt hajtott fel.

Felkavaró képsorok:
VV Mercédesz prezentálja, mi történik, ha nagy lendülettel próbálsz pezsgőzni
De legalább „senki” se látta. Csak az a néhány kamera...

A napi összefoglalókba fixen két dologgal lehet bekerülni: ha valakit kiválasztanak párbajra a játékostársai, esetleg őt hívják ki párbajra (ahol vagy kiesik vagy visszajön). Gina például január 2-án esett ki és 13 ezer plusz követőjéből négyezret a párbaj körüli néhány napban szedett össze. Abszolút értékben hasonló növekedést profitált év végén Merci is, aki karácsony után ment vissza az Amanda elleni párbajról.

Made with Flourish

A játék kimenetelét abszolút nem lehet csupán a követők számából megjósolni (nem is érdemes), de ha győzelemre nem is, egy dologra mindenképpen jó az, ha valaki több tízezer követővel száll ki a játékból:

elkezdhet influenszerkedni, ahol ekkora bázisért már szép összegeket fognak fizetni nekik a ruhamárkák, műszempilla- és a noname arcápolási termékeket forgalmazó cégek.

És ha már nyeremény: a ValóVilág saját Instagram-profiljával is nagyot szakított – a több mint százezer követője kétharmadát az elmúlt két hónapban szedte össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik