TV2
Szórakozás

Vajna Tímea vitába keveredett egy kommentelővel Andy Vajna gyászolása miatt

Többen úgy érveltek, egy évig sem tartott Vajna Tímea gyásza.

Andy Vajna 2019. január 20-án halt meg, azaz lassan már két éve. Ennek ellenére Vajna Tímeát a napokban ismét azzal találták meg követői, hogy egykori férjét nem gyászolja megfelelően. Egy kommentelő ugyanis azt írta Vajna aspeni bejelentkezéséhez:

Szegény Andy 😭  egy évig sem tartott a gyászod, Tímea. Mások még 30 év után is a meghalt férjükbe szerelmesek. Igaz, ebből csak egy embert ismerek. Nem is voltál szerelmes Andybe. Érezd jól magad egész életed során. Látom bejött 👍

Azon túl, hogy sokan voltak a követők között, akik nem osztották ezt a véleményt, Vajna Tímea is kommentelt erre:

Most jan 20-an lesz 2 éve, hogy az angyalokhoz költözött. Az iránta érzett szeretetem soha nem fog elmúlni és mindig gondolok rá, senki se tudja a helyét a szívemben elfoglalni ❤️  Egy évig depresszióba estem és tisztelettel gyászoltam ill. gyászolom a mai napig, az egyik legjobb barátom segített ki belőle, aki szintén imádta és tisztelte Andyt. Mindenkinek egy élete van és muszáj továbblépni, különben öngyilkos lesz… az Insta nem mutatja a belső érzésünket és fájdalmunkat, az csak egy kirakat.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.