Szórakozás

Annyira lelkesen csomagolta az ajándékokat, hogy majdnem megvakította magát

Getty Images (illusztráció)
Getty Images (illusztráció)
Váratlan baleset érte a karácsonyi készülődés közben az anyukát.

Az angliai Leedsből származó Toni Snelson örömet akart szerezni a gyerekeinek, de végül saját magának okozott fájdalmat. Az anyukának a kartondobozokkal gyűlt meg a baja: kis híján elveszítette a látását, amikor az ajándékok becsomagolása közben egy ügyetlen mozdulatot tett – számolt be az esetről a Mirror.

Snelson-nak egy vastag dobozzal gyűlt meg a baja, ugyanis a papír sarka a bal szemébe ment, majd súlyos fájdalmai miatt sikoltozni kezdett.

Az egyik gyerekem azonnal odarohant hozzám, és átölelt, a másik pedig azt hitte, hogy túlreagálom a történteket

– mesélte a nő.

Az anya gyorsan befejezte a karácsonyi meglepetések becsomagolását, ezt követően rohant el az egyik Vision Express üzletbe, ahol nyomban a segítségére siettek, és sikerült megszerezniük a szenvedéseit csillapító gyógyszereket.

Nem számoltak fel nekem egy fillért sem, és stresszmentessé tették számomra ezt a szörnyű helyzetet. Nagyon hálás vagyok nekik

– nyilatkozta Snelson, akinek így már boldogan telnek az ünnepek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik