Szórakozás

Huszonegy év után adta vissza a tanár az elkobzott tamagocsit

Bloomberg / Getty
Bloomberg / Getty
Visszakapta egy szingapúri férfi a kedvenc játékát, amit huszonegy évvel ezelőtt kobzott el tőle a tanára. Azt mondja, akkor ugyan nagyon szomorú volt, de utólag belátta, a pedagógusnak volt igaza.

Aki a rendszerváltás környékén volt gyerek, vagy fiatal, biztosan emlékszik, hogy mi az a tamagocsi. Egy kulcstartóméretű kis kütyü volt, amiért akkoriban megőrültek a gyerekek. Egy digitális háziállatot lehetett vele nevelni: a gombok segítségével rendszeresen kellett etetni, játszani vele, különben elpusztult.

A szingapúri Lai Wai Kit huszonegy évvel ezelőtt sokáig spórolt a zsebpénzéből, hogy vehessen magának egyet, de nem sokáig örülhetett neki – írja a LadBible című brit bulvárlap.

Wai Kit egy kínai középiskolába járt Szingapúrban. Az egyik tanára Jeffrey Lin elkobozta tőle a féltett tamagocsit, mert órán is játszott vele. Wai Kit azt mondja, többször próbálta visszakérni Lintől a játékot, de sohasem járt sikerrel így egy idő után feladta, mert tudta, hogy a digitális kisállata, gondoskodás híján úgyis elpusztult.

Nemrég az iskola közösségi oldalán megjelent egy bejegyzés Lin nyugdíjba vonulásáról. Wai Kit viccből odakommentelte, hogy a tamagocsija még mindig ott van a tanár fiókjában, de köszöni neki az életre szóló leckéket. A fiatal férfi legnagyobb meglepetésére egykori tanára nem sokkal később üzenetet írt neki.

Lin azt írta, ugyan fogalma sincs róla, mi az a tamagocsi, de talált egy régi kis kütyüt a fiókjában. Wai Kit 21 év után visszakapta a játékot, ami persze már rég használhatatlan volt. A fiatal férfi mégis hálás szívvel gondol Linre. Azt mondja, a lecke, amit a pedagógustól kapott, sokat segített neki abban, hogy végül ne kallódjon el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik