Szórakozás

Dialízisre szorul a férfi, aki szó szerint eladta a veséjét, hogy iPhone-t vehessen

Illetve egy iPadet is.

Sokan viccelődnek azzal, hogy olyan drágák az Apple termékei, hogy valamelyik szervüket el kell adniuk, hogy beruházzanak egy telefonra vagy iPadre a márkától. Egy 2011-ben tizenhét éves férfi viszont tényleg meglépte, döntése azonban hosszú távon nem igazán bizonyult jónak. Az esetről a Business Today indiai oldaláról értesültünk. Mint írják, a Wang Shangkun névre hallgató férfi kilenc évvel ezelőtt több mint háromezer dollárért adta el a feketepiacon a jobb veséjét, hogy egy iPad2-t és egy iPhone 4-et vehessen a pénzből. A műtétre a kínai Hunan tartományban került sor.

Miért kéne nekem két vese? Elég egy is

– tette fel a kérdést akkor, amire azóta megkapta a választ, ugyanis az állapota megromlott, veseelégtelenség miatt pedig ágyhoz van kötve és dialízisre van szüksége. Édesanyjának egyébként akkor feltűnt, hogy gyanúsan drága dolgokkal ment haza a fia, végül kiszedte belőle az igazságot – az ügynek a vége az lett, hogy kilenc férfit vádoltak meg az illegális műtét és szervkereskedelem miatt.

Kiemelt képünk illusztráció: Getty Images / Wang He / Stringer

Ajánlott videó

Olvasói sztorik