Szórakozás

A Konyhafőnök VIP: Gergely Róbert esett ki a versenyből

Nem sikerült túl jól a kuszkuszos csiga.

Hétfőn indult a főzőreality ötödik szériája, és már olyan izgalmakon vagyunk túl, mint Nagy Alexandra ájulása az első részben, a másodikban pedig Horváth Cintia szettje okozott kisebb problémát, mivel közvetlenül a tűzhely mellett esett el magassarkújában. A verseny első hetén a hírességek feladata, hogy bemutassák főzőtudományukat. Mint minden évadban, ilyenkor is kiesik egy-egy szereplő, akinek nem sikerül lenyűgöznie a zsűrit. A második adásban Gergely Róberttől váltak meg a séfek, aki második fogásként kuszkuszos csigát tálalt, de nem igazán nyerte el vele a séfek tetszését.

Itt ezen a versenyen jó volt részt venni. Egy olyan konyhába léphettem be és olyan társakkal versenyezhettem együtt, akiket külön-külön is szeretek, és milyen jó volt itt együtt lenni. Sajnálom, hogy ez véget ért, de majd folytatódik a színházban és az életben

— mondta.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik