Szórakozás

Meg akart „menteni” egy tobzoskát, de nagyobb butaságot nem is tehetett volna

Ő csak az állat biztonságát tartotta szem előtt, legalábbis ezt állítja.

Ötezer szingapúri dollárra, azaz több mint 1,1 millió forintra büntettek egy férfit, mert – elmondása szerint azért, hogy megmentse – autóval átszállított egy védettség alatt álló tobzoskát a Felső Seletar Víztározó Parktól az Alsó Peirce Víztározóig – írja a Channel News Asia. Az ötvenhat éves Csong Szú Jong bűnösnek vallotta magát a tavaly október 6-án, hajnali fél kettőkor történt esetben.

Csongnak volt egy társa is, akit csak Tonynak neveztek a bíróságon. A Nemzeti Parkok Igazgatóságát először arról értesítették, hogy két férfit láttak, akik egy tobzoskát visznek el. A nyomozás szerint Csong és Tony egy kisbuszban ült, mikor meglátták az állatot a fű szélén, az út mellett. Odamentek, Tony megfogta a farkánál fogva és egy zacskóba tette. Egy arrajáró megkérdezte, miért csinálják ezt, mire azt felelték, hogy „túl sok hangya van errefelé”, és a tobzoska biztonsága érdekében elviszik onnan. A szemtanú kérte őket, hogy hagyják ott, de nem így tettek. Visszaszálltak a kocsiba és elindultak, a szemtanú meg követte őket autójával. A két férfi végül az az Alsó Peirce Víztározóig mentek, ahol a fűben elengedték az állatot.

Az ügyész az ítélethozatal előtt legalább ötezer dolláros büntetést kért a büntetlen előéletű férfire, és azt is elmondta, hogy eddig egyszer fordult elő hasonló eset, akkor egy 1200 dolláros büntetés megfizetésére köteleztek valakit, aki kagylókat helyezett arrébb.

Csong nem volt túlzottan együttműködő az eljárás közben, azt elismerte, hogy részt vett az állat átszállításában, de azt nem árulta el, kicsoda is Tony.

És az indoklása, hogy a hangyák jelenléte miatt vitték el a tobzoskát… A tobzoskák hangyákkal táplálkoznak!

– idézi az ügyészt a lap.

Csong egyébként ennél jóval komolyabb büntetést is kaphatott volna: hat hónap börtönt vagy ötvenezer dollár (11 millió forint) megfizetését, vagy mindkettőt.

A tobzoska veszélyeztetett faj, a világ egyik legtöbbször csempészet állata, árulják az állítólagosan gyógyászati hatású pikkelyei és a húsa miatt is – utóbbit megeszik, pikkelyes bőréből pedig cipőket készítenek.

A kiemelt képen egy bébi jávai tobzoska látható. Fotó: ROSLAN RAHMAN / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik