Szórakozás

Nem akarták felengedni a repülőre a Playboy-modellt, mert túl sokat mutatott a ruhája

A kisgyerekes anya úgy érzi, megalázták ezzel.

Eve J Marie Texasból repült volna Oklahomába a Southwest Airlinesszal a múlt héten, mikor a légiutas-kísérők megkérték, hogy szálljon le a gépről – írja a Mirror.

Az ok: a leopárdmintás ruházata a társaság dress code-jával ellenkezik.

A nő szerint semmi buja nem volt a ruházatában, mégis arra kérték, hogy vagy öltözzön át, vagy nem repülhet velük.

„Teljesen megalázottnak éreztem magam, meg voltam zavarodva és erősen sértődve” – emlékezett vissza Marie, aki a légitársaság A-listás partnere, vagyis hitelkártyája is van náluk, ráadásul valakit ingyen fel is vihet magával a gépre bármikor. Csak idén 32-szer utazott velük, évente majdnem 20 millió forint értékben költ náluk.

Szóval annak ellenére, hogy hűséges ügyfelük vagyok, úgy éreztem, a többi nő a gépen az öltözékem alapján ítélt meg, és azt mondták, hogy a melleim túl nagyok. Nos, ebben nem tudok segíteni.

A 26 éves modellnek végül egyetlen egy stewardess mégis a segítségére kelt, elnézést kért tőle, és odaadta a céges pulóverét, hogy így már békén hagyják.

Marie azt is elmondta, hogy erre a gépre már csak átszállt, szóval, ha tényleg gond lett volna a felsőjével, akkor szólnak már neki az első gépen is. Miután leszállt, felhívta a vállalatot, ahol elnézést kértek tőle, és felajánlottak neki egy 100 dolláros utalványt. Valamint arra kérték, hogy az alaposabb vizsgálat érdekében küldjön nekik egy részletesebb e-mailt is, de ezt még nem tette meg Marie.

A 100 dolláros utalvány, amit kaptam tőlük nem elegendő a megaláztatásom és a diszkriminálásom ellenértékeként. Mindez a gyerekem előtt történt.

Szerinte ráadásul nincs is pontosan meghatározva, milyen ruházat nem elfogadható a gépen, csak annyi, hogy ami „erkölcstelen, obszcén vagy nyilvánvalóan sértő másokra nézve”.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.