Szórakozás

Mariah Carey kihagyta volt vőlegényét életrajzából, miután egymáshoz sem értek

James Packer nevét még csak meg sem említi könyvében, pedig egy évig jegyesek voltak.

Kit érdekel a világjárvány, ha 2020-ban végre megjelent A Könyv, Amire Mindenki Várt, vagyis a Mariah Carey életéről szóló The Meaning of Mariah Carey? Az énekesnő eddigi életének fontosabb állomásai és az ezekhez kapcsolódó emberek is szerepelnek benne, kivéve egyvalakit: James Packert. Utóbbi hiányát Carey a Guardiannak adott interjújában magyarázta meg:

Ha a kapcsolat számított, benne van a könyvben. Ha nem, akkor nem.

Aztán jobban is kifejtette, hogy milliárdos exe azért nem szerepel a könyvben, mert nem volt köztük semmilyen fizikai kapcsolat.

Szerencsére a Guardiannak adott interjújában azt is kifejtette, hogy ő miért érdemli meg kiemelten a figyelmet:

Tudod mit? Leszarom. Azért élek luxusban, mert ezen a ponton már megérdemlem. Lehet, hogy arrogánsan hangzik, de remélhetőleg megvan az is, hogy a semmiből jöttem. Ha nem élhetnék luxusban, miután a belemet is kidolgoztam eddigi életemben, akkor sajnálom, nem tudtam, hogy nélkülöznünk kéne.

Kiemelt kép: Dimitrios Kambouris /Getty Images for GLAAD /AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.