Szórakozás

Sánta Juliska a szakításról: Rájöttünk, hogy bármennyire szeretjük egymást, külön utakon kell folytatnunk az életünket

Megszólalt a szakítással kapcsolatban.

Sánta László és párja, Juliska a minap erősítették meg hivatalosan a hírt, hogy szakítottak. A hat évnyi kapcsolatuk alatt egy fiúk született, két évvel ezelőtt pedig az RTL Klub Nyerő Párosában is versenyeztek. A Blikknek Sánta László elmondta, hogy a szakításról elsősorban párját kell kérdezni, aki most Instagram-oldalán tett közzé egy hosszú nyilatkozatot, amiben összefoglalja gondolatait.

Kedves Mindenki!
Az életünk nagy részébe beleláttatok, de a Lacival való valódi kapcsolatunk mindig is abszolút magánügy volt, így arról soha nem nyilatkoztunk semmilyen formában.
Az elmúlt időszakban rájöttünk, hogy bármennyire szeretjük egymást és bármennyire kötődünk egymáshoz, külön utakon kell folytatnunk az életünket.
Ez mindkettőnk számára fájó, de meg kellett hoznunk ezt a döntést.
Tudnotok kell, hogy mi büszkén tekintünk az együtt töltött időre, számunkra ez egy sikertörténet!
Jelenleg arra koncentrálunk leginkább, hogy a kisfiunk számára a lehető legzökkenőmentesebbé tegyük ezt az időszakot, hiszen ő a legfontosabb!!❤️
Kérünk benneteket, hogy tartsátok tiszteletben a döntésünket és a magánéletünket.🙏
.
#santajuliska #santalaci

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Sánta-Széphalmi Júlia (@santajuliska) által megosztott bejegyzés, Okt 6., 2020, időpont: 4:56 (PDT időzóna szerint)

Szakított Sánta László és felesége
Hat évig voltak együtt.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik