Szórakozás

Dér Heni: Nem érzem úgy, hogy egy balul sikerült terhesség miatt félember vagyok

Elmesélte, hogyan tudták párjával feldolgozni a vetélését.

Dér Heni a Nyerő Párosban mesélte el, hogy nemrég elvetélt, amiről részletesebben a Story magazinban is beszámolt. A születésnapja környékén érzékelte, hogy megváltozott a teste, ezért gyorsan csináltatott egy terhességi tesztet, amiből kiderült, hogy állapotos. A bajt már csak az orvos érzékelte az első rutinvizsgálaton, mivel kiderült, hogy az embrió a jobb oldali petevezetékébe fészkelődött be.

Az embrió még nagyon gyorsan fejlődik ilyen pici korban, és már feszíti a petevezetéket, így – mivel kifakadhat– gyakorlatilag időzített bomba vagyok, bármikor belső vérzésem lehet, és összeeshetek, úgyhogy műteni kell

— mondta, majd másnap, a műtét előtt, otthon rosszul lett és párja, Gergő vitte be kórházba, ahol azonnal megoperálták. Dér azt meséli, hogy Gergő támogatása nélkül nem tudott volna túljutni a történteken.

Szegény, képtelen kiégetni ezt a másfél órát az emlékei közül. Akkora trauma volt ez számára, hogy időnként ma is felébreszt az éjszaka közepén, hogy jól vagyok-e, ha épp alvás közben lassabban veszem a levegőt.

Az interjú végén szóba jön, hogy a vetélése ellenére a nőiességén nem esett csorba, ugyanis Gergő előhozta énjének ezt az oldalát.

Annyi megerősítést kaptam előtte, hogy még véletlenül sem érzem úgy, hogy egy balul sikerült terhesség miatt félember vagyok. Ráadásul spirituális körökben úgy tartják, hogy energetikailag az emberi test jobb oldala a ’férfi oldal’, a bal pedig a ’női’. Na már most, nekem a jobb oldalamon történt a műtét. Én ezt jelnek vettem. Itt az ideje eltemetni a férfias énem, hogy Gergő mellett kibontakozhasson a nőies oldalam.

Kiemelt kép: Instagram/@heni_der_official

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik