Szórakozás

Tóth Gabi: Volt, hogy 47 kilóra fogytam és nem mertem kimenni az utcára

A pánikroham miatt a fellépések előtt is zokogott.

Tóth Gabi Instagram-oldalán az élőzve mesélt követőinek a pánikrohamáról, és arról, hogy milyen mértékben befolyásolta életét a mentális betegség. Elmondta, hogy évekkel ezelőtt volt olyan, hogy annyira eluralkodott rajta a pánik, hogy alig mert emberek közé menni.

Volt, hogy 47 kilósra fogytam, nem mertem kimenni az utcára, és nem mertem vezetni. Ez a pánikbetegség egy úgynevezett agorafóbiába ment át

— mondta, miközben saját tapasztalataival próbált másoknak is hasznos tanácsot adni, hogyan tudják leküzdeni vagy csak elfogadni és együtt élni a betegséggel. Azt is elmesélte, hogy 2011-ben volt pár hónap amikor annyira rosszul volt, hogy csak úgy tudott fellépésre járni, hogyha a családja elkísérte.

Iszonyat durva pánikrohamokkal kellett színpadra állnom, amiből senki nem látott semmit és hát akkoriban arra is bíztattak, hogy ne beszéljek és ne mutassam, nehogy elijesszem a szervezőket vagy bárkit, hogy nekem ilyenem van. Fél évig így dolgoztam, mentem és voltam újságok címlapján vagy tévés műsorokban. Például az X-faktoros fellépésem előtt is a vécében zokogtam, hogy nekem ki kell állnom, és nem bírok, mert nem kapok levegőt és el fogok ájulni.

Ezután hozzátette, hogy az egészben a legdurvább, hogy a külvilág számára ilyenkor legtöbbször nem is tűnik fel, hogy éppen min megy keresztül az ember, így a videóban azoknak is adott tanácsot, akik külső szemmel élnek át egy rohamot. A történetét egyébként azért mondta el, hogy másokon segíthessen és erőt adjon azoknak, akik a betegséggel küzdenek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés, Szept 20., 2020, időpont: 12:42 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@tothgabi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik