Szórakozás

Király Linda is koronavírusos volt

Már meggyógyult és a tesztje is negatív lett.

Király Linda Instagramon osztotta meg a hírt követőivel, hogy elkapta a vírust, ezért kötelességének érzi, hogy történetével felhívja az emberek figyelmét, hogy vigyázzanak magukra. Azt írta, valamelyik munkája során kaphatta el, de amint kiderült, rögtön karanténba vonult. Eleinte azt hitte, csak allergiás, de később az orrfolyás és nátha mellé más tünetek is jelentkezni kezdtek. Azóta már jól van, az utolsó tesztje negatív lett.

Sokat gondolkodtam azon, hogy megosszam-e Veletek, hogy miért voltam egy kicsit eltûnve, de úgy döntöttem, hogy nem csak a jót kell megosztani; mert azt éreztem, fontos hogy elmeséljem hogy pontosan mi történt és mire kell figyelni!

Sajnos minden óvintézkedést betartva (külföldön sem voltam a karantén előtt óta) én is elkaptam a COVID-ot valamelyik munkám során.
Természetesen lejelentettem azonnal és karanténba vonultam rögtön.
Úgy indult az egész, hogy szörnyű migrénem volt és elkezdett folyni az orrom. Mivel én gyerekkorom óta küzdök az allergiával, azt hittem hogy a parlagfű miatt van. Nem volt làzam, nem köhögtem. Aztán elment a szaglàsom és akkor már tudtam, hogy ez valami màs és rögtön elmentem tesztre. Mind a 2 teszt pozitív lett. Pàr nappal késôbb indultak a keményebb tünetek. Rázott a hideg, de tovàbbra sem volt lázam, utàna pedig jöttek a légzési nehézségek. Olyan volt, mintha egy elefànt ülne a mellkasomon és nem tudtam egy rendes mély levegőt venni. Most màr szerencsére jól vagyok és tegnap kaptam a jó hírt hogy a két hét karantén után az ellenőrző tesztem is negatív lett! 🎉
Végre újra dolgozhatok és remélem lassan mehetek babàzni is a Viktorékhoz 🥰 .
Nagyon terjed ez a vírus és mostmàr egyre többen pozitívak, úgy hogy kérlek vigyázzatok magatokra és egymásra!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Király Linda (@lindakiraly) által megosztott bejegyzés, Szept 19., 2020, időpont: 2:01 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@lindakiraly

Ajánlott videó mutasd mind

Kénytelen NER-céggel felújíttatni a Lánchidat Karácsony?

Négyből három jelentkező a kormányoldalhoz köthető. Az esetleg túlárazás ismét tendervisszavonáshoz és a politikai harc folytatásához vezethet, miközben meglehet, a kormányközeli cégek megbízása miatt is magyarázkodnia kell a fővárosi vezetésnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.