Szórakozás

Itt az idei nyár legfurcsább férfi fürdőruhája: a brokini

Két torontói fiatal alkotta meg a férfibikinit.

A nyár végéig kellett várni rá, de végül csak megérkezett az idei év legfurcsább, férfiaknak szánt fürdőruhája, ami két torontói fiatal agyából pattant elő. Ez a „brokini”, azaz a „tesókini”, vagy „bratyókini”, ami leginkább egy félig elkészült birkózómezhez hasonlít.

Ha azt gondolja, hogy ez leginkább egy poénra hasonlít, nem jár messze a valóságtól. A ruha megálmodói, Chad Sasko és Taylor Field a blogto.com című lapnak elmondták, hogy az ötlet azután merült fel bennük, hogy több legénybúcsún is részt vettek, amiken mindenféle vicces fürdőruhát viseltek. Majd láttak a neten egy birkózómezt, és rögtön arra gondoltak, hogy milyen jó fürdőruha lehetne belőle.

A páros keresett egy gyártót, aki hajlandó volt legyártani a darabokat, és jelenleg azon ügyködnek, hogy több bolt is elkezdje árulni a brokinit, és már reklámokat is készítenek a kreálmányuknak. Várakozásaik szerint olyan férfiak fogják vásárolni, akik egy kis hülyülésre készülnek legénybúcsúkon, fesztiválokon és haverokkal eltöltött hétvégéken.


Sasko beismerte, hogy a koronavírus-járvánnyal súlyosbított nyár nem biztos, hogy a legjobb időpont a termék bevezetésére, de hozzátette:

Talán a brokini a legjobb megoldás arra, hogy az emberek megfelelő távolságot tartsanak tőled.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik