Szórakozás

Kicsit olyan, mintha Szabó Dórit minden fotóján ájulás közben fotóznák

Vetettünk egy pillantást az Instagram-oldalára.

Pár napja jelentette be Várkonyi Andrea, hogy otthagyja a LifeTv csatornát, aminek igazgatása nemrég Hajdú Péter kezébe került. Várkonyi úgy mondott fel, hogy a csak frissen induló műsorok egy részét már leforgatták, döntését azzal magyarázta, hogy kapott egy jobb ajánlatot, amivel mindenképpen szeretne élni. Hajdú nem gyászolta sokáig a műsorvezető távozásának hírét, ugyanis már meg is találta helyettesét a Bréking című adásba: Szabó Dórit, akit a Mokkából ismerhetnek legtöbben. A bejelentés után átlapoztuk Szabó Instagram-oldalát, hogy kicsit jobban megismerjük.

A legelső, ami eszünkbe jutott, ahogy néztük a fotóit, hogy konkrétan mindegyiken úgy pózol, mintha az ájulás kerülgetné. A karját hátrafelé, az égnek emeli és furcsa, természetellenes módon forgatja ki derekát. Lehet, hogy neki ez a póz a védjegye, ahogy Paris Hiltonnak is megvan az a szög, amiből szereti, ha a vörös szőnyegen fotózzák. Mutatunk párat, hogy világos legyen, miről beszélünk:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

▫️ó óa▫️ (@s_z_a_b_o_d_o_r_i) által megosztott bejegyzés, Aug 16., 2020, időpont: 8:52 (PDT időzóna szerint)

Ezen például olyan, mintha egyedül a korlát mentené meg a hátraeséstől:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

▫️ó óa▫️ (@s_z_a_b_o_d_o_r_i) által megosztott bejegyzés, Aug 14., 2020, időpont: 3:00 (PDT időzóna szerint)

A másik fontos észrevételünket mém formájában szeretnénk közölni, így hangzik: Valaki: Dóri, nincs magadról egy szelfid? Szabó Dóri: Melyik napról kérsz?

Ezt nem nagyon kell megmagyarázni, meg merjük kockáztatni, hogy több szelfit posztol az Instagramra, mint ahány bikinis képe van Emily Ratajkowskinak, ami ugye nem kevés. Már csak azért sem, mert rendszerint saját bikini kollekcióját reklámozza Instagramján. Szabó Dóri arra viszont nagyon figyel, hogy a fotóinak színvilága koherens, egységes legyen, ami első pillantásra kellemes vizuális élmény minden odatévedő szempárnak.

Kiemelt kép: Instagram/@s_z_a_b_o_d_o_r_i

Ajánlott videó

Olvasói sztorik