Szórakozás

Détár Enikő háromszor járta az első osztályt anyja miatt

Nem volt elégedett a bizonyítványával.

A színésznő a Borsnak mesélt arról, hogy általános iskolában a saját édesanyja kötelezte évismétlésre, annak ellenére, hogy jó tanuló volt.

Kívülről fújtam minden tananyagot, anyu mégsem volt elégedett a teljesítményemmel. Elvárta, hogy színötös legyek mindenből

– mondta Détár Enikő, akinek ezt az elvárást nem sikerült teljesítenie. Az elsős bizonyítványába ugyanis két négyes is került, ezért újra neki kellett futnia az évfolyamnak.

Azonnal kérvényezte, hogy évet ismételjek, ugyanis ő is abban a kerecsenyi iskolában tanított, ahová én jártam. Nem ellenkeztem, újra jártam az első osztályt, amit azonban második nekifutásra már halálosan untan. Hiperaktív voltam, mindenre fi­gyeltem, amire nem kellett volna, hisz úgy voltam vele, hogy én ezeket már mind megtanultam az előző évben, minek törjem magam. Meg is lett az eredménye: ismét szereztem egy né­gyest, ami fölött anyu megint csak nem tudott szemet hunyni.

Mindezek ellenére Détár azt állítja, anyja nem volt vele szigorú csak maximalista.

Détár Enikő árufeltöltő munkát vállalt a karantén alatt
Mivel a színházi szerepeinek lőttek, ezért máshonnan kellett megkeresnie a pénzt.

Kiemelt kép: Facebook/Détár Enikő Hivatalos Oldala

Ajánlott videó

Olvasói sztorik