Szórakozás

Vegán bőrt hozott létre kaktuszból két mexikói vállalkozó

Úgy felel meg minden minőségi előírásnak, hogy közben óvja a környezetet.

Elsőre hihetetlennek tűnő eredményt ért el két mexikói vállalkozó, akik állításuk szerint alternatívát találtak azoknak a gyártóknak, akik eddig állati bőrből készítették a termékeiket – írja a Ladbible.

Adrian López Velarde és Marte Cázares hozta létre a Dessertót, egy kaktuszból készült, úgynevezett vegán bőrt.

A Desserto egy kaktuszból készült, fenntartható növényi alapú vegán bőr, aminek egyik legfőbb jellemzője a lágysága, miközben számos területen kiválóan alkalmazható, és megfelel a legszigorúbb minőségi és környezetvédelmi előírásoknak

– írják többek között ezt is a cég honalpján.

Kitérnek arra is, hogy az anyag előállításával az volt a céljuk, hogy óvják mind az állatvilágot, mind a természeti környezetet. Ennek eredménye lett egy mérgező anyagok és PVC mentes, részlegesen lebomló anyag, ami megfelel a divatipar, a bútoripar, de még az autóipar előírásainak is.

A felhasználandó kaktuszokat a két vállalkozó egy biogazdaságban termeszti, és csak a teljesen kifejlett leveleket metszik le, anélkül, hogy a növény sérülne. Ezt követően három napon keresztül a napon szárítják a leveleket, ezt követően kezdik el azok feldolgozását.

Dolgoztam a bútoriparban és a divatiparban is , és mindkét helyen rá kellett jönnöm, hogy milyen fokú környezetszennyezéssel járnak ezek a tevékenységek. Ezért elkezdtünk aktívan gondolkodni azon, hogy alternatívát kellene találni a környezet megóvása érdekében. Így otthagytuk a munkahelyünket, megalapítottuk a cégünket, az Adriano Di Martit és elkezdtük kidolgozni a Dessertót

– nyilatkozta Velarde. A férfi azt is elmondta, hogy a kutatások és a termék kifejlesztése összesen több mint két évet vett igénybe.

Kiváncsian várjuk, sikerül-e nekik az áttörés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik