Szórakozás

Állítja a 27 éves férfi, nem a vagyona miatt volt együtt a 81 éves volt lelkésszel

Sokan gondolják, hogy a hozomány miatt jött össze 54 évvel idősebb párjával, de szerinte a kémia miatt.

A múlthónapban 81 évesen hunyt el a korábbi anglikán lelkész, Philip Clements. Férje volt most a brit ITV műsorának a vendége, aki azt mondta „nagyon boldog” volt vele Clements, a korkülönbség ellenére.

A bukaresti származású Florin Marin ugyanis 27 éves. Öt éven át alkottak egy párt az 54 évnyi korkülönbség ellenére.

Egy kapcsolatban a kor nem igazán számít, ha megvan a kémia, tudod, akkor nem mondhatsz le róla. Ha volt valami, az az, hogy azzal a férfivel legyek, hogy azzal a férfivel legyen közös életem. Szerettem őt, még mindig szeretem őt

– nyilatkozta a Metro beszámolója szerint Marin, ahogy azt is, hogy a férje is boldog volt vele.

Három éve házasodtak össze, ennek ellenére a nyugalmazott lelkész Clements a koronavírus-járvány közepette egyedül halt meg egy bukaresti kórházban. Marin szomorú volt, mikor férje meghalt, de két nap gyász elég volt, és Clements úgysem szeretné, hogy szomorú legyen.

Tagadja, hogy Clements vagyona miatt lett volna a férfivel, de azt elismeri, hogy alig várja, hogy

kiélvezhesse a 150 ezer fontot (58 millió forintot), amit életbiztosítási kötvény után kap, a 100 ezer fontot (38 millió forintot) érő házat, amit még Clements halála előtt átírattak Marin nevére, valamint a havi 2 ezer fontos (770 ezer forintos) nyugdíjat, amit élete végéig megkap.

A pár egy online társkereső oldalon ismerkedett meg, majd Clements szülővárosában, Sandwichben keltek egybe. 2017-ben, öt hónapnyi házasság után szakítottak, ami miatt Clements földönfutóvá vált, mert eladta a 83 milliót érő házát, hogy Marinnal lehessen. Aztán újra összejöttek, miután Clements beleegyezett, hogy nyitott kapcsolatban éljenek.

A történetük, mivel korántsem mindennapi, elég sokszor került a brit újságok lapjaira. Sokak szerint a román férfi csak a pénzéért ment hozzá a lelkészhez, hozományvadásznak gondolja Clements családja is.

Kiemelt kép: Facebook/Marin Florin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik