Szórakozás

Az esküvői fotós nem hajlandó a visszatérítésre annak ellenére, hogy meghalt a menyasszony

Ennél jobban nem igazán csinálhatna rosszabbat egy cég.

A Colorado Springs-i Justin Montney még novemberben 1800 dollárt (úgy 560 ezer forint) tett le előlegnek menyasszonyával, Alexis Wyatt-tal az esküvői fotózásra egy, a nagy napra specializálódott fotós cégnek, a Copper Stallion Mediának. A 22 éves Wyatt azonban még az esküvő előtt, február 4-én egy autóbalesetben életét vesztette – írt a New York Post.

Montney ezért a letétbe helyezett pénzt szerette volna visszakérni, de a cég ezt visszautasította.

Azt mondták, hogy a következő esküvőmre is érvényesek a szolgáltatásaik, ami nagyon érzéketlen volt tőlük. Pedig megtehették volna, hogy visszatérítsék, hiszen semmilyen szolgáltatást nem nyújtottak

– nyilatkozta a férfi a KRDO-TV-nek. A Copper Stallion Media azt mondja, nekik szerződésük van, ők csak ahhoz tartják magukat.

A fotós cég közösségi oldalain és más oldalakon is elkezdték azonnal lepontozni az emberek, mire egy honlapot indított el, a JustinMontneyWedding.com-ot. Ezen azt írja, hogy Montney a KRDO „hírnélküli híradójának” vitte el a történetét, és ott is elismeri, hogy a szerződés szerint nincs lehetőség visszafizetésre. Ők „együttérzésükről biztosították”, de a szerződésben ez áll, a férfi hiába küld nekik még újabb és újabb e-mailt.

Az élet egy kurva, Justin

– lehetett olvasni a honlapon, de az egész üzenetet szerdán eltávolították.

Kiemelt kép: Facebook/Justin Montney

Ajánlott videó

Olvasói sztorik