Szórakozás

Több mint 4 milliárd forintnyi dollárt csaltak ki az egészségbiztosítótól, hogy fedezzék luxuséletüket

A csalás ellenére szerettek dicsekedni az életükkel.

Egy Las Vegas-i párt, Timothy és Latisha Harront azzal vádolják, hogy pénzt sikkasztottak Észak-Karolina szegényeknek járó Medicaid egészségbiztosításból – írta az Insider. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint a gyászjelentéseket használták fel ehhez, illetve az azokban leírt neveket, és egy évre visszamenőleg olyan szolgáltatások kifizetését igényelték a Medicaidtől a magán egészségügyi szolgáltatásokat „végző” cégük számára, amiket az elhunytak igazából sosem vettek igénybe.

Az így szerzett pénzt, a vád szerint 13 millió dollárt, vagyis 4,1 milliárd forintot aztán a luxuséletmódjukra költötték, így egy 280 millió forintba kerülő repülőgépre, több ezer dollárt fitneszberendezésekre. De volt egy Aston Martin sportkocsijuk és egy igen szép borgyűjteményük is.

És ha azt gondolnánk, hogy mindezt titokban vitte végbe a 2018-ban összeházasodott pár, tévednénk, ugyanis nagyon szerettek felvágni a pénzükkel, a közösségi oldalakon olyan képeket osztottak meg, amelyeken a repülőjük látható, nyaralásaik és drága luxustermékek, amiket vásároltak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tim Harron (@timharron) által megosztott bejegyzés, Febr 28., 2019, időpont: 3:53 (PST időzóna szerint)

Egy legalább 27 Tiffany-dobozt ábrázoló Instagram-kép alatt egy hozzászóló azt kérdezte, hogy milyen alkalomra vásárolták, mire a férj azt válaszolta:

Ez nálunk teljesen normális eset.

A fotómegosztón egyébként is nagyot ment a férfi, olyan hashtageket használt, mint #billionaire, #millionaire, #luxurylifestyle, vagy olyan – egyes esetekben bibliai – idézeteket osztott meg, amik a becsületességről és a kemény munkáról szóltak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Tim Harron (@timharron) által megosztott bejegyzés, Okt 8., 2019, időpont: 12:11 (PDT időzóna szerint)

Timothy és Latisha Harront szerdán tartóztatták le hét bűncselekmény miatt, így különböző csalások, pénzmosás, hamis tanúzás, személyazonossággal való visszaélés miatt. Mindketten büntetett előéletűek.

Ez az eset az egyik legarcátlanabb és hallatlanabb csalás

– jelentette ki Robert J. Higdon Jr ügyész, majd még hozzátette

A legkifogásolhatóbb leginkább az a tény, hogy ezt a bűncselekményt a legkiszolgáltatottabb helyzetűeknek, a szegényeknek, az elhunytaknak, az időseknek és a fogyatékkal élőknek a hátán vitték végbe

Kiemelt kép: Instagram/timharron

Ajánlott videó

Olvasói sztorik