Szórakozás

800 muszlim hívő imádkozott együtt egy németországi IKEA parkolójában

A parkolóban volt elég hely, hogy a hívők meg tudják valósítani a távolságtartást.

Nem kevesebb, mint 800 muszlim ünnepelte a Ramadán végét vasárnap a Frankfurt közelében fekvő Wetzlar városában egy IKEA áruház parkolójában. A közös imára azért a hatalmas parkolóban került sor, mert itt volt annyi hely, hogy a város hitközössége a távolságtartás tiszteletben tartása mellett is együtt tudjon imádkozni.

A vallási helyek egyébként Németországban már nyitva tarthatnak, de csak szigorú szabályok betartásával, egy ekkora tömeget megmozgató eseményt pedig biztosan nem lehetett volna megtartani a helyi mecsetben.

Kadir Terzi a hitközösség vezetője felkereste a mecset közelében működő IKEA-t, hogy használhatnák-e a hónapok óta üresen álló parkolójukat. Az áruház belement a dologba, így jöhetett létre a csoportos ima több mint 800 résztvevővel.

Mikor felhívtam az áruház menedzserét, nem számítottam pozitív válaszra, de legnagyobb örömömre és meglepetésemre, a vezető csak annyit mondott, hogy természetesen használhatjuk imádkozásra a parkolót

– mondta Terzi, aki kiemelte, hogy a hívők csak maszkot viselve, valamint a hatályos szabályoknak eleget téve jelenhettek meg a közös imán.

BBC

Ajánlott videó

Olvasói sztorik