Szórakozás

Ördög Nóra: Nem élek vissza a gyerekeim jogaival, csak döntök helyettük. Erről szól a szülőség

Tudja, hogy Mici és Venci így is, úgy is lázadni fognak majd.

A műsorvezető a ZSHOW time-ban  reagált arra a vádra, hogy kiárusítja a gyerekeit azzal, hogy szerepelnek a közösségi csatornáin.

Ez a két gyerek a mi két gyerekünk. Nem használjuk őket, nem csak úgy öncélúan kint vannak a falon, hanem az van, hogy az életünk részei és ezért keverednek oda, mert a mi életünknek része, hogy látszunk

– mondta Ördög Nóra, aki szerint ők az a szülőgeneráció, akiknek meg kell tanulni jól kezelni a social médiát és a gyerekek kapcsolatát, mert egyelőre senki nem tudja, hogy ez jó vagy rossz lesz. Hozzátette, ha a gyerekek kamaszok lesznek valamiért úgyis lázadni fognak a szüleik ellen. Ha nem egy kiposztolt fotó miatt, akkor más miatt.

A másik slágerduma, hogy én visszaélek a jogaikkal, azzal, hogy én döntést hozok. Erről szól a szülőség. 18 éves koráig ennek a gyereknek az én kezemben vannak a jogai. És nem csak arról döntök, hogy ő látszik vagy nem látszik, hanem azt is én döntöm el, hogy milyen színű bugyit vesz fel ma reggel. Sokkal súlyosabb dolgokban hozok helyette döntést, mert ez a feladatom, hogy legjobb tudásom szerint döntsek helyette. Nem visszaélek a jogaival, hanem eldöntöm helyette egy bizonyos életkorig, hogy neki mi lesz a jó. Melyik iskolába, melyik óvodába megy, milyen játékot veszek. Ez maga a feladat, amit vállaltam azzal, hogy szülővé váltam.


Kiemelt kép: YouTube/ZSHOW time

Ajánlott videó

Olvasói sztorik