Szórakozás

Tekashi69 adományából nem kért egy nonprofit szervezet

Megvolt rá az indokuk is.

Tekashi69 jól elszórakoztatja magát, mióta kijött a börtönből és házi őrizetbe került. Készített otthon egy videóklipet, ami hatalmas nézettséget ért el, majd át kellett költöztetni egy másik házba, mert egy kép alapján valaki kiszúrta, hol lakik a rapper. Ja, és közel egymillió dollárért vett egy rajzfilmfigurás gyémántnyakláncot is.

Most jótékonykodni akart, a webshopjában található termékekből befolyt összeg 10%-át egy gyermekétkeztetési alapítványnak, a No Kids Hungrynak szerette volna felajánlani. Ők olyan családoknak segítenek, akik a koronavírus-járvány miatt küszködnek a napi megélhetéssel.

Pontosabban 200 ezer dollárt, azaz 65 millió forintnak megfelelő összeget különített el erre Tekashi.

Csakhogy a szervezet ezt visszautasította, mondván a rapper munkássága nem összeegyeztethető az ő általuk képviselt értékekkel – számolt be róla a TMZ. Mint azt közleményükben írták:

Hálásak vagyunk Hernandez úrnak a nagylelkű adományért, de el kell utasítsuk azt. Az ő tevékenységei nem állnak összhangban azzal, amit mi képviselünk.

Tekashi szerint a szervezet így kiveszi a gyerekek szájából az ételt, ennél kegyetlenebb dolgot ő még nem látott.

Kiemelt kép: Instagram.com/6ix9ine

Ajánlott videó

Olvasói sztorik