Szórakozás

A pápa beszédét kevesebb kameraállásból közvetítik, mint Palácsikék gyereknem-bejelentését

Alaposan dokumentálták az eseményt.

Palácsik Lilla és férje, Visváder Tamás a járványhelyzet miatt nem tudott igazi baba neme bulit tartani, ezért karantén kompatibilissé alakították az eseményt. Hétfő délután indítottak egy Instagram-élőzést, ahol kiderült, hogy fiúk lesz.

Sziasztok💙 Sokan már tegnap megtudtátok, velünk átéltétek ezt az élményt💙 kisfiúnk lesz, akit már nagyon várunk!💙 Sajnos a korona vírus miatt nem tudtunk a szeretteinkkel, családunkkal, barátainkkal ünnepelni személyesen, de a tegnap este kárpótolt minket🙏🏻💙 több, mint 10.000-en néztétek meg az élő videónkat, köszönjük, hogy ennyien velünk vagytok! Szeretünk benneteket💙🙏🏻 Köszönjük Jutka a lufikat👼🏼💙 Aki lemaradt a tegnapról ma este a @tenyektv2 #tényekplusz -ban megnézhet minket😘❤️💙

– írta Palácsik Lilla, aki most fotókat is osztott meg.

Palácsik Lilláéknak kisfiuk lesz
Instagram élőzés közben tudatták a hírt.

Ebből pedig egyértelműen látszik, hogy alaposan felkészültek arra, hogy ne csak ők, de a fél világ is értesüljön gyerekük neméről:

  • Lilla mobiljáról indítottak egy élőt, amit több ezren követtek.
  • Hívtak egy profi fotóst, aki folyamatosan dokumentálta a leleplezést.
  • A laptopon keresztül a népes család is csatlakozott.
  • És biztos, ami biztos, kedd este a Tények pluszban is benne lesznek.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Visváder-Palácsik Lilla (@lillapalacsik) által megosztott bejegyzés, Máj 12., 2020, időpont: 3:20 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram/@lillapalacsik

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik