Szórakozás

Adam Sandler vérző füllel, lánya társaságában kezdett bele egy interjúba

Egy szőrszálat próbált leborotválni a füléről, amit a lánya vett észre.

Adam Sandlerről nem árulunk el újdonságot azzal, hogy annyira védi magánéletét, hogy a felesége mellett a gyerekeit is csak nagyon ritkán lehet látni. Jimmy Kimmel műsorának legfrisebb részében azonban feltűnt a 11 éves lánya, Sunny is, amit egy kisebb balesetnek köszönhetünk, ugyanis Sandler vérző füllel mesélte el, hogy mi történt pár perccel azelőtt, hogy elindult volna az interjúja Kimmellel. A beköszönésben ott állt mellette a kislánya és Sandler rögtön az elején bele is vágott a történetbe.

Had meséljek el dolgot a lányomról, Sunny-ról. Észrevette, hogy kilóg a fülemből egy szőrszál és azt mondta, hogy idétlenül nézek ki, ezért gyorsan elmentem, hogy leborotváljam. Azt a borotvát használtam, amit az arcomhoz is, majd mikor lementem a földszintre, megkérdeztem tőle, hogy milyen lett. Azt mondta, hogy vérzek.

— meséli Sandler, miközben mondja a lányának, hogy vessen rá egy pillantást és mondja el Kimmelnek, hogy néz ki a füle. Majd fog egy törlőkendőt, odarakja a füléhez és megmutatja egyenesen a kamerának, hogy valóban vérzik. Végül megnyugtatta Sunny-t, hogy semmi baj és rendbe fog jönni, aki, miután adott egy puszit apjának, kisétált a képből. Jimmy Kimmelt ez annyira meghatotta, hogy csak ennyivel reagált a történetre:

Ó, milyen édes!

Kiemelt kép: YouTube/Jimmy Kimmel Live

Ajánlott videó

Olvasói sztorik