Szórakozás

Harrison Ford elég nagy rumlit csinált egy reptéren, vizsgálat indult ellene

Nem jól hallotta a forgalomirányító kérését.

Harrison Ford pár napja repülni volt, és leszállt a kaliforniai Hawthorne reptéren. Szépen elindult a távolabbi hangár felé a gurulóúton (átvágva a kifutón), amikor rászólt a légiforgalmi irányító, hogy azonnal hagyja el a kifutót, mert egy gép épp felszállni készül. Csakhogy a színész ezt nem hallotta, és gurult tovább a kifutón keresztül úgy, hogy egy kilométeres távolságban volt tőle a másik gép.

Ahogy az irányító mondta:

Rövid ideig tartózkodhat a kifutón. Forgalom következik mindjárt.

Ám ezt Ford nem hallotta, és az irányító kicsit begurult, majd azonnal felszólította, hogy hallgasson az utasításra. A színész gyorsan bocsánatot kért, hozzátéve:

ő pont az ellenkezőjét hallotta, hogy nyugodtan lehet közlekedni.

A TMZ hozzáteszi, a felszállni készülő gép már a levegőben lett volna, mire eléri Fordot, ám ettől még veszélyes volt a szituáció, így vizsgálat indult az ügyben. Ford képviselői elmondták a lapnak, hogy a rádióadás tévesztette meg a színészt, aki azonnal elismerte hibáját, és elnézést kért emiatt.

A lap nyomán készítettünk egy egyszerűsített grafikát az esetről:

Évekkel ezelőtt Fordnak volt már egy komoly repülőgép balesete:

Harrison Ford gépe (harrison ford, )
Harrison Ford lezuhant, súlyosan megsebesült
Fejsérülésekkel kórházba szállították a 72 éves színészt, aki egy golfpályán zuhant le műszaki hiba miatt.

Kiemelt kép: Alberto E. Rodriguez/Getty Images for Disney

Ajánlott videó

Olvasói sztorik