Szórakozás

Nicsak, ki vagyok döntő: Gáspár Evelin és Krausz Gábor volt a maszkok mögött

Nézd meg, kiket rejtett a többi álarc!

Ma este volt a Nicsak, ki vagyok döntője, amit közönség nélkül, szűkített stábbal vettek fel és minden stábtagon elvégeztek egy koronavírustesztet. A műsor dőntőjében két csapat versenyzett, hogy melyikük találja el többször, hogy kit rejt az álarc. Az egyik csapatban Judy, Majka és Hajós András, a másikban pedig Ábel Anita, Kajdi Csaba és Ganxsta Zolee voltak. Az est folyamán mind a hat maszkos versenyzőt szépen lassan, a csapatok tippjei után leleplezték. Végül Judy-éknak sikerült kilenc pontot szerezniük, míg Kajdi Csabáék csak ötöt gyűjtöttek össze, így ők lettek a Nicsak, ki vagyok nyertes csapata. De lássuk, kik rejtőztek a maszkok mögött!

Először a Pandamaciról került le az álarc, aki Malek Andrea volt, Judy ezt gond nélkül kitalálta. A második fellépő az Angyal volt, aki szintén nem fogott ki a zsűriken, mivel hamar rájöttek, hogy Tápai Szabina bújkált a jelmezben. A Gésa kapcsán már kicsit elbizonytalanodtak, Judy végig forró nyomon volt, mert némi gondolkodás után bemondta sziklaszilárd tippjét, hogy Gáspár Evelinről van szó, Ábel Anitáék mindeközben Orosz Barbarára tippeltek. Végül Judy-nak lett igaza.

A soron következő produkciót Octopuszi adta elő, akinél sokáig hezitált mindkét csapat, végül egyöntetűen Dukai Regina mellett döntöttek, és milyen jól tették, mivel tényleg őt rejtette a maszk.

A Virág produkciója után Pásztor Anna és Nagy Adri között vacillált mindkét csapat, Ábelék Nagy Adrira tippeltek, annak ellenére, hogy Judy is biztos volt benne, hogy őt rejti az álarc, két csapattársa inkább húzott Pásztor Anna felé. Az utolsó lelepzelés már érdekesebb volt, mivel a Bika nem volt a stúdióban, ő kertjében vette fel a produkcióját. Kajdi Csaba ki is borult, mivel ő végig csak arra várt, hogy lássa a Bikát. Ábel Anitáék Pumped Gabóra tették le a voksukat, mivel az előadás közben autókerekeket használt súlyzónak. Judy-ék ismét helyes nyomon voltak, mert Krausz Gáborra tippeltek és ő volt a maszk alatt.

Kiemelt kép: TV2/Nicsak, ki vagyok

Ajánlott videó

Olvasói sztorik