Barta Sylvia: Túl vagyok a koronavírus elleni küzdelmem nehezén

A család többi tagja tünetmentesen átesett a fertőzésen.

Barta Sylvia rég adott hírt magáról, mióta elkapta a koronavírust, sőt, a családja is megfertőződött. A TV2 időjárás-jelentője viszont most posztolt az Instagramjára, ahol jó hírrel tudott szolgálni.

Hetek óta nem adtam hírt magamról, aminek az volt az oka, hogy a sorozatos visszaesések miatt már elhinni sem mertem, hogy jobban vagyok, nemhogy elkiabálni! Most viszont azzal az örömhírrel jelentkezem, hogy túl vagyok a koronavírus elleni küzdelmem nehezén! Napról napra jobban vagyok, GYÓGYULOK!

– kezdte posztját Barta, majd úgy folytatta:

Nagyon hálás vagyok a sok aggódó, biztató üzenetért! A felém áradó szeretet adott erőt a nehéz pillanatokban. Igen, a szeretet mindent legyőz! A férjem, Ádám a kezdetektől fogva ápolt! Ő nem félt az ismeretlen vírustól, engem féltett…éjjelente mérte a lázam és figyelte a lélegzetem, napközben pedig gondoskodott a családról és biztosította a pihenésem. Ő végig hitt a gyógyulásomban és biztatott amikor elkeseredtem! Márpedig ilyen többször is előfordult. A gondolat, hogy mi lesz a lányaimmal ha az édesapjuk is megbetegszik nagyon megviselt. De jó tett helyébe jót várj, a családomban mindenki tünetmentesen esett át a vírusfertőzésen és vált immúnissá! Mindenki gondol az elmúlásra, halálra…a világjárvány kapcsán talán azok is, akik eddig nem tették! Én végig azért imádkoztam, hogy csak kórházba ne kerüljek!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Barta Sylvia (@bartasylvia_hivatalos) által megosztott bejegyzés, Ápr 23., 2020, időpont: 1:57 (PDT időzóna szerint)

Kiemelt kép: Instagram.com/bartasylvia_hivatalos

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.