Szórakozás

Digitális oktatás: pornót vetítettek órák közben az orosz gyerekeknek

Valaki változtatott az e-tananyagon.

A magyar diákokhoz hasonlóan az oroszországi gyerekeket is digitális oktatás keretében tanítják a koronavírus-járvány kitörése óta. És ott sem zajlik minden zökkenőmentesen.

Ezúttal Szaratovban a 95-ös számú iskola diákjai szembesülhettek szokatlan pillanatokkal a tanítás közben: a rendőrség vizsgálatot indított, miután valaki pornót vetített az órák megtartását biztosító videókonferenciás felületen. A Verszija Szaratov hírügynökségnek egy diák anyja elmesélte, hogy

gyermeke orosz nyelv és irodalom, valamint matematikaóráját egyaránt megzavarták: valaki pornóvideókat játszott be a Zoomon zajló tanórák alatt, állandóan megszakítva ezzel a tanulást.

Az anyuka azt mondja, azóta egyeztettek az osztályfőnökkel, akitől ígéretet kaptak, hogy többet ilyen skandallum nem fordulhat elő. A vizsgálat egyelőre nem derítette ki, hogy ki lehetett az elkövető, viszont mint kiderült, ugyanennek az iskolának a távoktatási rendszerében a Zoomon közvetített testnevelés órát is pornófilmek reklámjaival zavarták meg, mintegy 200 diák láthatta a képeket.

Korábban kilencven kalugai diák számára tartott pravoszláv kultúra alapjai órán jelentek meg a tantárgyhoz még csak lazán sem kapcsolódó felnőttfilmes felvételek.

Korábban szakértők többször figyelmeztettek arra, hogy a Zoom felülete alkalmas lehet arra, hogy illetéktelenek is beavatkozzanak a kommunikációba.

 

Kiemelt kép: Getty (illusztráció)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik