Szórakozás koronavírus

Maszkot kértek a Meki dolgozói, megengedték nekik, hogy „bolondos zoknis napot” tartsanak

A munkavállalók védőfelszerelést akartak, erre a cég szórakoztató eseményeket kínál.

Múlthónapban a Los Angeles-i McDonald’s dolgozói sztrájkoltak, hogy így hívják fel a figyelmet a nem biztonságos munkakörülményeikre, és hogy a világjárvány közben megkapják az alapvető biztonsági védőeszközöket. Ennek hatására a gyorsétteremlánc megígérte, hogy kesztyűt, tisztítószert biztosít és néhány étteremben a társadalmi távolságtartást is bevezetik, de több munkatárs szerint ez még mindig nem elegendő. Nem elegendő, mert nem kaptak maszkot, kesztyűből pedig csak egy párt, ezt kell hordaniuk mindig.

Ez azonban nem jelenti, hogy a Mekit nem érdekelné a dolgozói lelkiállapota, ahogy a koronavírus egyre több áldozatot szedett az USA-ban, kiadott legalább két, a vállalat által üzemeltetett étteremben egy mókás naptárt – írta a Huffington Post. A naptárban minden egyes napot elneveztek valaminek, így van találós kérdések napja, tombolás nap, cukorkás nap, olyan nap, amikor a munkavállalók a kedvenc mekis felsőjüket vehetik fel, április 29-e pedig a bolondos zoknik napja.

Nem erre vártunk. Őszintén, ezzel megsértettek és arcon csaptak minket

– mondta a tüntetés egyik szervezője, Angelica Hernandez a lapnak egy tolmácson keresztül. Szerinte a cég nyalókákkal akarja azt elérni, hogy a dolgozók ne a rossz körülményekről beszéljenek egymás között.

A McDonald’s azzal védekezik, hogy öt évvel ezelőtt készült ez a naptár, de Hernandez – aki 15 éve dolgozik náluk – azt mondja, még sohasem látta. A vállalat emellett azt is megígérte, hogy nem orvosi maszkokat biztosítani fog az alkalmazottaknak, igaz, azt is elmondták, hogy kesztyűből és fertőtlenítőből van elég, Hernandez szerint ez sincs így. A McDonald’s április elején azt is bejelentette, hogy a munkavállalók testhőmérsékletét minden nap megmérik, a nő szerint náluk még ezt sem vezették be, ráadásul a gyorsétteremlánc által, a koronavírus miatt adott két hét betegszabadság valójában csak háromnapnyi.

Nem csak Los Angelesben elégedetlenek a dolgozók. A floridai Tampában azért mentek az utcára, mert a vezetőség megtiltotta, hogy kesztyűt, maszkot hordjanak, mert az megijesztheti a vásárlókat. A kaliforniai San Jose-ban szintén védőeszközökért tiltakoztak, illetve, hogy óránként 3 dollárral többet kapjanak a veszélyeztetettségük miatt. Egy másik Los Angeles-i helyszínen, Crenshaw Boulevardon pedig azért nem vették fel a munkát, mert egy meg nem nevezett munkatársuknak pozitív volt a tesztje.

Nem akarunk meghalni a McDonald’s burgerei és sült krumplijai miatt

– nyilatkozta Bartolome Perez, aki 30 éve dolgozik láncnak ebben a gyorséttermében. Szerinte a cégnek mindig csak a profit számít, az egészségük viszont semmit. Az alkalmazottak azt szeretnék elérni, ha két hétre karanténba vonulhatnának, hiszen nem tudják, megfertőzte-e őket a kollégájuk. Az étterem tulajdonosa erre azt reagálta, hogy egy napra bezártak, és kifertőtlenítettek az üzletben, miután pozitív lett a tesztje a dolgozójuknak. Akinek egyébként továbbra is fizetnek, hogy másoknak is, akiknek karanténra lenne szükségük.

Kiemelt kép: Robyn Beck / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik